Vissza a nyitóoldalra

"Dunaújváros Közbiztonságáért" Díj

Dunaújváros Közgyűlése 2010-ben új díjat alapított, a rendelet hatálya kiterjed a Dunaújváros Megyei Jogú Város közigazgatási területén dolgozó hivatásos állományú rendőrökre, hivatásos tűzoltókra és a város közbiztonságáért kiemelkedő tettet végrehajtó, vagy ilyen tevékenységet folytató magánszemélyekre. Az alapított díjak Dunaújváros címerével, valamint az adott díj, illetve az adományozó megnevezésével ellátott oklevélből, továbbá pénzjutalomból áll. A díjakat egy évben legfeljebb 4 személynek lehet odaítélni, a díjak megosztva is adományozhatók. A díjak elhunyt személyeknek posztumusz díjként is adományozhatók. A díj adományozására 2 fő esetében a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vezetője, és a Vízirendészet parancsnoka, 2 fő esetében a Városi Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka, illetve 1 fő esetében a Közbiztonsági Bizottság tagjai és állandó meghívottai, és Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése képviselői tehetnek javaslatot. A díjat az adományozottak részére a polgármester adja át minden évben az április havi közgyűlés alkalmával.

Díjazottak:

2020

2019

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010