Vissza a nyitóoldalra

"Dunaújváros Oktatásügyéért" díj

A díj minden olyan pedagógusnak és oktatási intézmény nem pedagógus dolgozójának adományozható, aki Dunaújvárosban több évtizede kiemelkedően végezte, illetve segítette az oktató-, nevelőmunkát. A díjat egy évben legfeljebb 5 személynek lehet odaítélni. Az érem (Fridrich Ferenc szobrászművész alkotása) kör alakú, 45 mm átmérőjű, ezüstözött bronzból vert, mely tartalmazza "Dunaújváros Oktatásügyéért" feliratot és egy kitárt karú, az emberi test harmonikus arányait bemutató férfialakot. A díjakat ünnepélyes keretek között a polgármester június 10-én, Apáczai Csere János születésnapján adja át. Amennyiben az adott évben az átadási időpont, vagyis június 10-e szombat vagy vasárnapra esik, úgy az átadás időpontja a június 10-ét megelőző hét pénteki napja lesz.

2020

2019

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

  • Garamvölgyi Józsefné
  • Nagy Klára
  • Zsidó Norbert
  • Garda Erzsébet
  • Rapi Istvánné

2008

  • Dr. Nagy Tiborné
  • Eizenberger Józsefné
  • Nyikos Árpádné
  • Zsifkó Ferencné

2007

  • Csizmadiáné Györök Éva
  • Kácsor Lászlóné
  • Némethné Ámon Erika
  • Székelyi Sándor
  • Tóthné Hoboth Mária

2006

  • Vadász Ágnes
  • Varga Zsuzsanna
  • Kálnay Adél
  • Garancsi Tiborné
  • Odorné Vágó Éva

2005

  • Horváth Szilveszterné
  • Jakabné Balogh Rózsa
  • Dr. Kántor Károlyné
  • Molnár Károlyné
  • Varga Lászlóné

2004

2003

  • Alattyányi Mária
  • Bíróné Karacs Ágnes
  • Jankó Árpádné
  • Liszi Ferenc
  • Pallosné Sobor Angéla

2002

  • Horváth Lászlóné
  • Kovácsné Kaszt Zsuzsanna
  • Szilasi Jánosné
  • Tordainé Klátyik Erzsébet
  • Tóth Andrásné

2001

  • Babik Ildikó
  • Lipták Gyula
  • Mádai László
  • Táboriné Pálmai Csilla
  • Tóth Katalin
  • Csík Jánosné

2000

  • Kógelmann Gábor
  • Udvari Jánosné
  • Tóth Zsuzsanna
  • Kóti Sándor
  • Kustán Péter

1999

  • Schrammer Ferencné (posztumusz)
  • Hubacsekné Nagy Emília
  • Bojér Éva
  • Jakabné Józsa Klára
  • Horváth Lászlóné
  • Kincsesné Zavadnyik Julianna

1998

  • Rácz Mária
  • Dömötörné Gráczer Erika
  • Dr. Mohácsi Lászlóné
  • Hegelsberger Ferencné
  • Molnár Józsefné

1997

1996

  • Hóbor Gyula
  • Keve Mártonné
  • Horváth Lászlóné
  • Horváth Éva
  • Pálmai Györgyné
  • Kovács János (posztumusz)

1995

  • Szalay Istvánné
  • Molnár Józsefné
  • Haranginé Dr. Csomós Mária
  • Zelenka Lászlóné
  • Gábor Mártonné

1994

1993

1992

  • Böszörményi Zoltánné
  • Markovics Józsefné
  • Krasznai Endre
  • Matéz Tivadar
  • Makrai Tiborné