ÚJRAOLVASÓ: Tavasz a házsongárdi temetőben

A házsongárdi temető nevezetes halottai (wikipedia.hu)

"Talán sütött a nap, amikor Apáczai Csere János összecókmókolódott 1648 tavaszán, szekérre ült, s elindult Erdélyből Hollandiába. ...  Varázslatos világ öleli körül az ifjú Apáczai Csere Jánost. S a szerelem: Aletta van der Maet. A törékeny holland polgárlány igéző szemei is e boldog hollandus élethez kötözik az Erdélyből ideszabadult ifjú magyart. Hollandusként él Hollandiában. Aztán 1653 tavaszán – ötévi távollét után – hazaindul. Mert hívja Erdély. Mert visszavárja a gyulafehérvári kollégium. Mert álmában magyarul mosolyog. Anyanyelvén írott tankönyvét, a Magyar Enciklopédiá-t  már nem tudja befejezni, az elkészült íveket a nyomdásznál Utrechtben hagyja, s indul; Erdély felé szekerezik feleségével, gyermekével az ifjú doktor, tudós Apáczai Csere János."

(forrás: Szigethy Gábor:Egy hollandus Erdélyországban)

„A fényben, fenn a házsongárdi csendben

tovább dalolt a név zenéje bennem.

S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,

egyetlen könny, hogy azt a dallamot

Aletta van der Maet-nak megköszönjem.”

( Áprily Lajos: Tavasz a házsongárdi temetőben Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének - részlet)

1925. április 25-én ünnepelték Apáczai Csere János születésének 300. évfordulóját. Áprily ebben az időben a Kolozsvári Ellenzék szerkesztője volt. Az Apáczai feleségéhez szóló vers ezen alkalomból először Áprily Lajos harmadik verseskötetében, a Rassmussen hajójában jelent meg, 1926-ban.

„Az már Áprily Lajos eszmei alapállására mutat, hogy a jeles évfordulón a nagy előd drámai fordulatokban, gerincroppantó megpróbáltatásokban sem szűkölködő életének összetevői közül éppen a hollandus feleség elmosódó és kissé titokzatos, tünékeny alakját emelte ünnepi fénybe. Aletta van der Maetról ugyanis szinte semmit nem tudunk. De neve a töretlen hűségével kiérdemelt, szívszorítóan erdélyi tragédiája épp elég egy szimbólumhoz...Homályos vallomást rejt a költő utolsó mondatába. Arról, hogy nincs már egyetlen cseppnyi könnye se. Személyes keservét, nemzedéke sorsát kapcsolja itt hozzá a régi erdélyi históriához. A parttalan időben egy pillanatra megállván, az ember ilyen elcsukló, fájdalmas hálával csak a szívének legkedvesebbekhez szól.” ( Éltető József: Áprily Lajos. In.: 99 híres magyar vers és értelmezése. Móra Könyvkiadó, Bp. 2002. 395-398p.)