ÚJRAOLVASÓ: Határ Győző: Pepito és Pepita (regény, 1956.)
„...nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy szépséged olyan volt, mint a hiénaüvöltés...”
„Pepito és Pepita (mint nevük is jelzi: egymást kiegészítő, komplementer pár) kicsit bohócszerű: férfi- és asszonypojáca; mégis, magasan környezetük fölé emelkedő, az egymás iránti figyelmességben, emberiességben a többieket felülmúló, a benső tűz parancsát őrző harlekin-figurák. Közösen, de egymást soha el nem érve vergődnek a beteljesületlen szerelem gyehenna tüzén (ki-ki előzetesen elkövetett vétkeiért bűnhődve); de a többi szereplő is mind saját benső poklában ég, feloldozást senki sem remélhet. Az író távolságtartóan kezeli hőseit – saját alteregó-figuráját, a Hárfást is – ő a” mindentudó” szerző, aki az összes érzelmi húron rajta tartja kezét, s kacagtató könnyedséggel csalja elő a különböző dallamokat a többiekből.”
(G. Komoróczy Emőke: Felvonásvég a világszínpadon. Vezérlő kalauz Határ Győző bölcseleti munkáihoz. Stádium Kiadó, 1994. 93-94.o.)
„A háborút követő időszakban játszódik, a szétlőtt, felrobbantott Budapest még korántsem biztonságos útjain, amelyek meglehetősen kontrasztos keretet adnak Pepito, a megélhetés után loholó zeneszerző és hárfaművész lázas, trubadúros szerelmének egy isteni díva iránt, s ez a szerelem akkor is igaz, s Pepita ebben a szerelemben akkor is isteni díva, ha a történetnek egy ormótlanul közönséges szempontból egészen másként hangzana a „szüzs”-je.”
(fülszöveg)
Kapcsolódó linkek: