Számok, adatok, események tükrében
a könyvtár 2014-es éve

„Köszönöm, hogy ebben az évben ennyi újonnan kiadott könyvet szerzett be és tett hozzáférhetővé a könyvtárlátogatók számára. Sokunk számára fontos, hogy a mi kedves haladó, rugalmas városi könyvtárunk számos keresett olvasnivalóval lát el bennünket. Köszönjük szépen!" (részlet egy olvasó levélből)

Az olvasói levél folytatása:

„Köszönjük szépen és kívánom, hogy a következő év termése is hasonlóan gazdag és sokrétű legyen. A könyvtárosok kedvessége, segítőkészsége is példaértékű, élvezet az Önöknél töltött minden perc.”

 

Az olvasói levélben megfogalmazott dicséret elsősorban annak köszönhető, hogy 2014-ben 6,7 millió forintot költhetünk dokumentumok vásárlására. A könyvtár állománya 3 725 dokumentummal gyarapodott 787 dokumentumot „ajándékba” kaptunk; a Márai-programon keresztül, az Nemzeti Kulturális Alaptól és nem utolsósorban olvasóinktól. Ezúton is köszönjük támogatásukat! A tavalyi évben 1 millió forintért rendeltünk újságot, folyóiratot, 157 -féle napi-, hetilap és folyóirat jár(t) a könyvtárba.

 

 

Számos sikeres rendezvényünk volt 2014-ben. Ilyen volt Ferge Béla kreatív zenei előadása, Víg Balázs interaktív könyvbemutatója, Varró Dániel író-olvasó találkozója a gyermekkönyvtárban. Beszélgethettünk Kukorelly Endrével a politikai, Szekeres Erzsébettel a táplálkozási divatokról; hallhattunk hadtörténeti előadást a 350 éve elhunyt Zrínyi Miklósról, és hallgathattuk Détári Anna fuvolajátékát a felnőttkönyvtár olvasótermében.

 

2014-ben összesen 5 787 beiratkozott olvasónk volt. 3 860 olvasó a felnőtt- 1 449 a gyermekkönyvtár tagja, 352 fő pedig  a Béke fiókkönyvtáré.  A könyvtár használói 95 025 alkalommal keresték fel a könyvtárat, közülük 44 239-szer virtuálisan, azaz a honlapon keresztül „látogattak el” hozzánk. A tavalyi év leglátványosabb eseménye az immár mobil-eszközökre (okos telefonra, tabletre) optimalizált, megújult honlapunk, mellyel november 5-én találkozhattak először látogatóink. Lehetséges, hogy az új honlapunk miatt kerestek fel bennünket ennyien :)?

Napi forgalmi mutatók:

  nyitva tartási napok látogatások/nap kölcsönzések/nap kölcsönzött dokumentumok/nap
Felnőttkönyvtár 290 116 77 194
Gyermekkönyvtár 290 37 19 35
Béke Fiókkönyvtár 168 32 20 63
összesen   185 116 292

Válasz az olvasói levélre:

„Reméljük, hogy a jövőben is sokféle újdonsággal szolgálhatunk. Köszönjük a bizalmat, és sikeres, könyvekben gazdag :-) boldog új évet kívánunk! 2015-ben is szeretettel várjuk könyvtàrunkba régi és új látogatóinkat, olvasóinkat! Olvasószolgálat"