Életünk meséi - AKIKNEK A MADARAK IS CHOPINT ÉNEKELNEK

Országos Könyvtári Napok: OKTÓBER 4-én, pénteken 17 órakor vendégünk lesz Érdi Szabó Márta és fiai: Érdi Tamás zongoraművész és Podhorányi Zsolt újságíró. Dedikálás és könyvárusítás a helyszínen. A belépés díjtalan! Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Érdi Szabó Márta

"Akinek a madarak Chopint énekelnek címmel írta meg koraszülött gyermeke történetét É. Szabó Márta, a Cimbora egykori televíziós műsor szerkesztő-műsorvezetője. Fia, Érdi Tamás öt és fél hónapra született, és, bár látását elvesztette, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész lett belőle, nyolc éve pedig a szerelem is rátalált. A Magyar Televízió egykori szerkesztőjének fontos, hogy minél többen megismerhessék történetét. Állítja, már az is nagy segítség, ha megtudják az emberek, mi mindenen mentek keresztül, és, hogy a nehézségek ellenére hogyan tudtak és tudnak most is örülni, mosolyogni, boldognak lenni."

Forrás: femina.hu

Érdi Tamás

Érdi Tamás egy hibás inkubátor következtében elvesztette a látását. Zenei érdeklődésére hamar felfigyeltek. Tanárai (Becht Erika, Eckhardt Gábor) egy speciális módszerrel, a darabok újra-komponáltatásával ’láthatóvá’ teszik számára a kottát. 15 évesen a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Mozart zongoraversennyel és Vásáry Tamás vezényletével aratja az első sikert, 17 évesen Moszkvában első helyezést ér el a Louis Braille Nemzetközi Zongoraversenyen. ... Fellépett a Carnegie Hallban, a Lincoln Centerben. Játszott Szibériában, Kuwaitban, Libanonban, Amerika, Kanada és Európa számos nagy városában, legutóbb Londonban a Barbican Centerben. Varsóban, a híres Chopin szobor alatt több alkalommal 4000 embernek zongorázott. Itthon szinte minden városban, minden szimfonikus zenekarral játszott.... 2008-ban megkapta a 30 év alatti tehetséges fiataloknak járó Junior Prima díjat, 2010-ben pedig a Príma Primisszima Díj győztese a komolyzene kategóriában, ami hazánkban az egyik legnagyobb elismerésnek számít. 2012-ben megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.

Forrás: erditamas.hu

Podhorányi Zsolt

Kulturális újságíró, könyvszerkesztő és rendező. Kutatóként a magyar birtokos nemesség huszadik századi jogfosztása és egzisztenciális tönkre tétele foglalkoztatja. A Mesélő kastélyok című könyvsorozatában épített örökségünk legjelentékenyebb emlékei médiumként idézik meg egykori tulajdonosaikat, a szalonok fényárnyékos történelmét. Könyveit maga fényképezi és tervezi. Rendezőként gyermekműsorok, művelődéstörténeti magazinok és tévéjátékok fűződnek a nevéhez.
Legújabb megjelent könyve a Dámák a kastélyban, főrangú hölgyek sorsát követi nyomon, remélve, hogy a kastélyok női lakóinak portréja megérteti velünk, milyen különleges helyzetben voltak az elit hölgytagjai mielőtt teljes egyenrangúságukat ki nem vívták a társadalomban. Olyan híres dámákat vesz sorra, akiknek élete meghatározta a kort, pályájuk jól dokumentálható, és különleges egyéniségük lámpásként világította be környezetüket.

Forrás: gentleman.hu >>, lira.hu >>, cikkek >>

Az Országos Könyvtári Napok további programjai >>>