AJÁNLÓ

FELNŐTTKÖNYVTÁRGYERMEKKÖNYVTÁR
SzépirodalomBestsellerek, romantikus történetekBűnügyi történetek, krimik, thrillerekFantasztikus regények, fantasy, sci-fikTinisarokIsmeretterjesztő és szakirodalom

Felnőttkönyvtár

Szépirodalom

Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

A történetek felidézik a nagymamákkal töltött nyarakat, a szabálytalan karácsonyestéket, az önálló élet első bizonytalan lépéseit, a hosszú vágyakozásokat és a rövid találkozásokat. A szerzővel ismerős terepen barangolhatunk, mégis minden más. A falu és város közötti kulturális váltások megélése, a helyekhez és helyzetekhez való visszatérés ambivalenciája most is ott van az írásokban, de mindent közelről látunk, így a történetek egyszerre komikusak és drámaiak. A Harminc év napsütés olyan, mint egy varázslatos kalendárium, benne a generációk közötti kommunikáció lehetőségei és lehetetlenségei, a velünk élő múlt kiismerhetetlen történetei.
A szerző művei könyvtárunkban >>

Hall, Radclyffe: A magány kútja

1926-ban Radclyffe Hall már híres író, ekkor látja elérkezettnek az időt arra, hogy akár karrierjét is kockára téve hozzálásson régi terve megvalósításához. Az 1928-ban megjelent regény célja, hogy megtörje a homoszexualitás tabuját a közbeszédben. Stephen Gordon kislány korában is érezte, hogy ő más. Azt, hogy tehetsége van a sporthoz, gyűlöli a lányruhákat, és jobb szeret egyedül lenni, nem tartották ifjú hölgyhöz illőnek a Viktória korabeli felső osztályban. De amikor Stephen felnő, és beleszeret egy másik nőbe, tűrhetetlenné válik a helyzete a családi kastélyban. Stephennek útra kell kelnie, hogy felderítse, van-e számára hely a nagyvilágban. Párizsba költözik, népszerű író lesz, háborús hős, mégis boldogtalan...

T. Ágoston László: Pacsirta a diófán

Mit ér az ember, ha szegénynek születik, s már az apjának se volt „becsületes munkahelye”? Az ember viselkedésében miért felelnek a gyökerek, az ősök, s miért a környezet és a neveltetés? Meddig irányíthatja az ember cselekedeteit az indulat, vagy a józan megfontolás? Záporoznak a kérdések, melyekre az élet adja (vagy adná?) a válaszokat. De vajon a felelet valóban válasz vagy csak magyarázat? Huszonhárom novella, elbeszélés az emberről, akinek naponta kell megküzdenie az új és még újabb kihívásokkal, aki ma is vágyik a szépre, jóra, a mindennapi újjászületésre, de sokszor csak a kudarc, a mellőztetés jut osztályrészéül. Csoda, hogy közben elvéti lépést, szokatlan helyzetbe kerül, mint a pacsirta a diófán?

Bestsellerek, romantikus történetek

Hearn, Liaan: Őszhercegnő, sárkánygyermek (Sikanoko meséje 2.)

A lótusztrónért vívott harc folytatódik. Miközben a háttérben sötét erők munkálkodnak és egyik természeti katasztrófa a másikat a követi, Sikanoko sorsa is beteljesedni látszik. Maszkja, amelynek mágikus erejét köszönhette, eltörött. Reménykedhet-e benne, hogy e nélkül is Akihime, az Őszhercegnő és Josimori, a trón jogos örököse nyomára akadhat és segítségére lehet?
A szerző művei könyvtárunkban >>

Weaver, Andrea: A fényhozó

Egy nő, aki nem hord táskát, nincs varrás a ruháján, sohasem hazudik, a világ uralkodóit személyesen ismeri, csődöt mond a közelében minden fegyver, emberek tűnnek el a keze között, szokatlan listája van és gyönyörű. Egy férfi, aki éppen megmenti a világot, sosem öl, árva, bár hatalmas családja van, és rejtélyes feladata miatt egy másik meglepő lista gazdája. Egy dolog köti össze őket: a világ titkos működésének ismerete.
Listáik néhány pontja keresztezi egymást, mint ahogy ilyenkor útjaik is metszőpontot érnek a Föld különböző helyszínein....

Bűnügyi történetek, krimik, thrillerek

Carey, M. R.: A Fellside börtön

Jess Moulson egy kórházi ágyon tér magához. Egy tűzesetben megégett az arca, ő azonban nem emlékszik semmire. Arra sem, hogy állítólag kábítószeres mámorban felgyújtotta a lakását, hogy bosszút álljon szeretőjén, aki azonban túlélte a katasztrófát. Nem úgy, mint a házukban lakó tízéves kisfiú, Alex, akinek a halálért Jesst vádolják, majd elítélik, és a Fellside nevű börtönbe zárják. A börtönben Jess különös társaságot kap: megjelenik a halott kisfiú szelleme, aki szintén nem emlékszik, mi történt azon az éjszakán. Egyben azonban biztos: nem Jess ölte meg, hanem valaki más, egy másik lány végzett vele....

Cooper, George: Gyalogút

Dave Bexley magánnyomozó úgy érzi, minek elvállalni egy ügyet, ha kettőt is lehet - aztán jön a többi magától. Először egy bánatos víg özvegy orvul meggyilkolt férjének gyilkosát kell előkeríteni, majd egy bájakkal erősen megáldott hölgy zsarolóit megállítani. Tetejében még megtalálja a titkosszolgálat is, hogy elveszett biológiai fegyverek után kutasson. És, mivel a nap 24 órából áll, képbe kerül a korábban eltűntnek hitt, titokzatos Leslie Morton is, és az általa hajszolt mágnesfegyver. Bár Dave néha úgy érzi, csupán gyalog a sakktáblán – de tudjuk jól, akár egy gyalog is képes játékokat eldönteni.

Fortin, Sue: A lány, aki hazudott

Erin és Roisin barátok voltak, aztán egy halálos baleset mindkettejük életét összezúzta. Majd Roisin felfedezi Erin azóta, egy évtizeden át őrzött titkát, és eltökélten igyekszik elérni, hogy Erin megfizessen a hazugságokért. Erin azonban nem akarja újra felvenni a kapcsolatot Roisinnal. Új életet kezdett Londonban, nem áll szándékában újra hazatérni. Mikor viszont apja rejtélyes körülmények közt súlyos balesetet szenved, nincs választása: haza kell térjen, és szembe kell nézzen egykori osztálytársával - és saját múltjával is. Erin tudja, ha nyilvánosságra kerül a titka, annak katasztrofális következményei lehetnek....

Szántó Dániel: Az üldözött

Várnay Benett, az Országos Rendőr-főkapitányság egykori nyomozója tizenöt éves börtönbüntetését tölti Magyarország legszigorúbban őrzött fegyházában. Benett, a sorozatgyilkossági ügy végén elkövetett súlyos hibája után megbékélt a sorsával és elfogadta a következményeket, azonban minden megváltozik, amikor fél évvel a nyomozó bebörtönzését követően visszatér Budapestre az alvilág korábbi feltörekvő behajtója és magával hoz egy meghökkentő titkot: a sorozatgyilkos utolsó áldozataként számon tartott kislány talán életben van. A kapitányságot irányító Wágner Krisztián nem hajlandó tudomást venni az új nyomokról, míg a hazai drogpiacot uraló Sakál mindent megtesz, hogy végleg elvarrja a múltba vezető szálakat.

Walker, Wendy: Van, aki nem felejt

A jómódú connecticuti kisvárosban tökéletesnek tűnik az élet. Egy bulin azonban brutális támadás éri a tizenhat éves Jenny Kramert. A lány közvetlenül a támadás után erősen vitatott orvosi kezelést kap, egy olyan gyógyszert, amely kitörli memóriájából az erőszakos eseményt. Telnek, múlnak a hetek és hónapok, a fizikai sebek begyógyulnak, a támadásnak pedig nincs valóságos emléke, Jenny azonban heves érzelmi emlékeivel viaskodik. Édesapja szinte beleőrül, hogy képtelen megtalálni lánya támadóját, anyja viszont inkább úgy viselkedik, mintha ez a szörnyűség semmilyen hatással nem lett volna "tökéletes" vidéki társasági életére.

Fantasztikus regények, fantasy, sci-fik

Anders, Charlie Jane: Minden madár az égen

Patricia és Laurence gyerekkori barátok, akik nem gondolták volna, hogy valaha is újra találkoznak, miután a középiskolában rejtélyes körülmények között váltak el útjaik. Laurence egy mérnökzseni, aki csapatával azon dolgozik, hogy technológiájukkal beavatkozzanak a világ változó éghajlatába és ezzel meggátolják a katasztrofális ökológiai összeomlást. Patricia az Eltisley Maze misztikus iskola diplomása, egy kis csoportnyi mágussal azon fáradozik, hogy titokban begyógyítsa a világ egyre növekvő sebeit. A két főhősnek fogalma sincs arról, hogy valami rajtuk túlmutató kezdődött évekkel ezelőtt..

Geary, Debora: Láthatatlan boszorkány (Modern boszorkány 2.)

Elorie átlagos életet él, egy kis fogadót vezet férjével, Aaronnal, és minden nap besegít az ifjú boszorkánytanoncok nevelésében. Szabadidejében különleges ékszereket készít. De hogy ő nem egy a boszorkányok közül, fájó pont az életében. Ám egy napon minden megváltozik, és felcsillan a remény, hogy Elorie talán mégis különleges. A lányt nagyanyja, Moira ráveszi, hogy vesse alá magát egy újabb bűbájnak, mely a boszorkányképességeket méri. Elorie eleinte vonakodik, mert emlékeiben ott élnek a korábbi próbálkozások fájdalmas végeredményei: nincs varázsereje, sem különleges képessége. Végül aláveti magát az újabb vizsgálatnak, de sajnos most sem túl biztató a végeredmény...

Tinisarok

Bracken, Alexandra: Sötét elmék (Sötét elmék 1.)

Amikor Ruby a tizedik születésnapján felébredt, valami megváltozott. Olyan nyugtalanító dolog történt, hogy a szülei bezárják Rubyt a garázsba és a rendőrséget hívják. Olyasmi történt, aminek következményeként Thurmondba, a kormány brutális "rehabilitációs táborába" küldik. Túlélte a titokzatos betegséget, amelybe az amerikai gyerekek többsége belehalt, de mellékhatásként nála és másoknál is valami sokkal rosszabb tulajdonság fejlődött ki: félelmetes képesség, amelyet képtelenek uralni. A tizenhat éves Ruby most a veszélyesek egyike. Amikor az igazság kiderül, Ruby kis híján életét veszti Thurmondban. De sikerül elmenekülnie...

Bracken, Alexandra: Sötét játszmák (Sötét elmék 2.)

Kiderül, hogy fontos, eddig eltitkolt információk maradtak fenn a betegségről, amely az amerikai gyerekek többségét elpusztította, Rubyt és másokat pedig rettegett és gyűlölt kitaszítottakká változtatta. Ám az igazságot rejtő bizonyíték tévedésből Liam Stewarthoz került. Ruby egykor mély érzelmeket táplált iránta, és úgy hitte, Liam lesz a jövője, de mostanra minden megváltozott. A lány elindul a reményvesztett, jog és rend nélküli országban, hogy megtalálja a fiút és a válaszokat, hogy mi okozta a katasztrófát, amely az ő életét és Amerikát is szétzilálta. Azt kell eldöntenie, régi barátaihoz legyen-e hűséges, vagy fogadalmához, hogy a Ligát szolgálja...

Bracken, Alexandra: Sötét hajnal (Sötét elmék 3.)

Ruby égető fájdalommal a szívében, megtörten indul el az északi gyülekezőhely felé azzal a pár társával, akik még túlélték a kormány Los Angeles-i támadását. Nincsenek egyedül, egy foglyot visznek magukkal: Clancy Gray az elnök fia, aki hasonló különleges tulajdonságokkal rendelkeznek, mint Ruby. Egyedül a lány képes arra, hogy kordában tartsa őt, azonban elég egyetlen pillanatnyi óvatlanság, és Clancy azonnal zűrzavart kelthet a többiek tudatában. Egyetlen fegyverük egy ingatag titok: bizonyítékuk van arra, hogy a kormány tudja, mi indította el pusztító útjára a titokzatos betegséget, amely megtizedelte Amerika tizenéveseit...

Kirschner, Demi: Öld meg Jana Robinst! (Ellopott élet 1.)

Jana Robins tizenöt éves, Lipcsében él, és számára az élet az iskolát, a legjobb barátját, vak házvezetőnőjüket és állandóan dolgozó, elérhetetlen apját jelenti. Egy nap minden megváltozik. Kiderül, hogy mindez csak látszat. Megpróbálják elrejteni előle a világ valódi arcát. Egy olyan világét, ahol az emberek mellett különleges lények őrködnek. Mindenkinek van egy előre elrendelt sorskulcsa, aminek be kell teljesednie az élete során. Jana útra kel, hogy megfejtse a világ rejtélyeit, és múltja ádáz titkát. Megpróbál rájönni arra is, mit érez a két fiú iránt, akikre a lelkét is rábízná.

Zappia, Francesca: Csak kitaláltalak?

Néha az élet őrültebb dolgokat produkál, mint a képzelet. Ezt Alex is megtapasztalja, aki próbál megbirkózni hallucinációival. Minden vágya, hogy normális diákként leérettségizhessen, de amikor új iskolájában felbukkan gyermekkori - talán csak kitalált - barátja, minden összezavarodik körülötte. Napról napra meg kell küzdenie hallucinációival, s ebben csak bátorságára, egy kopott jósgolyóra és egyetlen szövetségesére, a húgára számíthat. Ahogy telik az idő, Alex barátokat szerez, különböző kalandokba keveredik, a szerelem is rátalál, valamint rábukkan egy szörnyű titokra is, mely több ember életét fenyegetheti - de vajon mindez valóság vagy csak az elméje szüleménye?

Ismeretterjesztő és szakirodalom

Thorne, Kip: Az interstellar és a tudomány

Christopher Nolan filmrendező Csillagok között című filmje fantasztikus utazásra visz bennünket univerzumunk legtávolabbi tartományaiba - és még azon is túl, az ötödik dimenzióba, vagy a "hipertérbe", ahogyan a fizikusok hívják. A Csillagok között története és vizuális effektusai valódi tudományon alapulnak, köszönhetően a fizikus Kip Thorne közreműködésének a film ötletének fogantatásától kezdve. A fekete lyukaktól, féregjáratoktól, görbült időtől és tértől kezdve a szingularitásokon, kvantumgravitáción, gravitációs anomáliákon és sok minden máson keresztül az ötödik dimenzióig és Christopher Nolan hiperkockájáig Kip Thorne lendületesen mutatja be a film tudományos hátterét, annak megjelenését a történetben és a vizuális effektusokban.

Gyermekkönyvtár

Bauman, Anne–Sophie - Balicevic, Didier: Forgó-mozgó járműveim és további csodás gépek

A szerző ellátogatott a hajógyárba, felmászott a daru tetejére, és mindent tüzetesen megvizsgált, hogy megértse működésüket, és felfedezze, mi rejtőzik a teherautók ponyvái alatt, a hajók fenekén vagy éppen a repülők rakterében. Mindent aprólékosan lefényképezett, hogy illusztrátortársa pontosan, élethűen ábrázolhassa a minket körülvevő gépek színes világát. Minden dupla oldal külön témát dolgoz fel: bontás és építés, tűzoltás, mentés, mezőgazdasági munkák, áru- és személyszállítás, úttisztítás, karbantartás, halászat, repülőgépek, hajók, űrgépek, vonatok és katonai járművek.

Bauman, Anne–Sophie - Balicevic, Didier: Izgő-mozgó nagyváros

Szeretnéd tudni, mit rejt egy felhőkarcoló? Érdekel, hogyan irányítjuk a közlekedést? Kíváncsi vagy, honnan ered az elektromos áram, amelynek segítségével esténként megvilágítjuk az utcákat? Vagy arra, milyen egy tűzoltólaktanya belülről? A szerző keresztül-kasul kóborolt a városban, megfordult szinte valamennyi utcában, beszélt rendőrökkel, tűzoltókkal, pékekkel, építési és közlekedési szakértőkkel, most pedig veled is megosztja, amit megtudott, a részletgazdag illusztrációinak köszönhetően pedig te is átélheted, amit ő. Segíts a mentőautónak a helyszínre érni, vezesd a liftet az emeletek között, fedezd fel a boltok kirakatát, és formáld a várost a saját kedvedre!

Kamarás István: Titkos kutatónapló

A szociológus nagyapa vezetésével egy balatoni nyaralás közben szociológiai kutatómunkába kezd Nagyapa három unokája, Bertalan, Lilla, Anna és unokatestvérük, Mötyő. Első kutatásuk során azt vizsgálták, hogy ki mit válaszol a nyaralók közül a Tudja-e, hol lakik Ajahtan Kutarbani király? kérdésre. Ez követte a balatonfenyvesiek fagylaltozási szokásainak vizsgálata. Ősszel iskolatársaik és tanáraik körében Micimackó-kutatást bonyolítottak le. E kutatás közben megismerkedtek a százéves olvasáskutatóval, akit megtanítottak az internethasználatra, hogy segíthessen nekik az adatok feldolgozásában. Következett a karácsony-kutatás: ki mit szeretne adni vagy kapni karácsonyra?
A lázas és lelkes munkavégzés során egymás után sorjáznak az egyre érdekesebb kutatási témák. A titkos kutatónaplóból "szakszerűen" be lehet avatódni a szociológiai kutatás rejtelmeibe, néhány kutatás ráadásul nagyon is valóságos alappal rendelkezik.
A szerző művei könyvtárunkban >>

Lego ötletek könyve – Bármit megépíthetsz

A LEGO® ötletek könyve látványos gyűjteménye azoknak a tanácsoknak, tippeknek és trükköknek, amelyek inspirációt nyújthatnak a saját modellek megépítéséhez. A könyv oldalain középkori várak, intergalaktikus űrhajók, félelmetes kalózhajók, süvítő sugárhajtású gépek sorakoznak - sőt, még ennél is több és még több! Legyél kezdő vagy éppen tapasztalt építő, fedezd fel a LEGO elemek adta határtalan lehetőségek világát! Ismerd meg az építőkockák felhasználásának egészen új megközelítéseit! Engedd szabadjára a fantáziádat, és legyél még jobb LEGO építő!

Levinova, L. A. - Szapgir G. V.: Pipacska és kockapaci újabb kalandjai

Gyerekek, ismeritek a két jóbarátot, a pirospozsgás, zöld kalapos Pipacskát és a kockákból teremtett Kockapacit? Ha hallottatok már róluk egy másik könyvből, akkor sem ismeritek léggömbökből alkotott barátjukat, Lufi pacit. Képzeljétek, Lufi paci színes léggömbjei széthullanak, de két barátja a léggömbök keresésére indul. Sok-sok kaland után Pipacska és Kockapaci megtalálja Lufi paci léggömbjeit. Miközben ezt az izgalmas mesét hallgatjátok, még sok olyan dolgot is megtanulhattok, aminek hasznát veszitek majd, amikor iskolások lesztek.