AJÁNLÓ

FELNŐTTKÖNYVTÁRGYERMEKKÖNYVTÁR

SzépirodalomBestsellerek, romantikus történetekBűnügyi történetek, krimikIsmeretterjesztő és szakirodalom - Hangoskönyv

Felnőttkönyvtár

Szépirodalom

Bagi Iván: A törődés eredete

A humoristaként ismert Bagi Iván kamaszkora óta ír verseket, ezeket adja most az olvasók kezébe. Mindjárt a nyitányban fanyarul állapítja meg, hogy képtelen a show-költészetre, megrendelésre Tesco-szatyros kollégáknak írni. A világ legjobb verse című versében azután megállapítja: "Egyedit játszom, és jól érzem magam, / s közben úgy pörgetem / a semmi napjait, / hogy ujjamon lógjon az igaz."

A szerző művei könyvtárunkban >>

Bikácsy Gergely: Eichmann – csokoládé

A címben szereplő Eichmann, azaz Otto Adolf Eichman (1906-1962) német SS-főtiszt, a zsidódeportálások egyik fő szervezője, akit a Harmadik Birodalom legvéresebb kezű hóhérjaként tartanak számon. A kötet szerzője egészen különös módon, részben dokumentarista hitelességgel, részben pedig fikciókra felépítve követi végig Eichmann sorsát Magyarországon, 1944-ben és Argentínában egészen a kivégzéséig. Egy kaleidoszkóp széttöredezett üvegcserepeiből áll össze a tömeggyilkosról megrajzolt kép, amely időnként szinte joviális úrként, az életet élvező emberként mutatja be.

A szerző művei könyvtárunkban >>

Bolano, Roberto: Szülőföld

Roberto Bolaño két részletben, a kilencvenes évek derekán, illetve közvetlenül a halála előtt írta jelen kötetét, amelyben minden bolanói jellegzetesség tetten érhető. Az első szakaszban (Szülőföldem) összesen húsz, tematikájában roppant változatos szövegből áll, amelyek között a koherenciát a szerző egyéb írásaival való kapcsolat, a rendszeres áthallások, egymásra utalások alkotják. A második rész (Cowboysírok) összesen négy lazán összefüggő elbeszélésből áll össze.

A szerző művei könyvtárunkban >>

Gazan, Sissel-Jo: A dinoszaurusz tolla

Anna Bellának, a koppenhágai egyetem végzős biológusának nincs könnyű dolga. Egyedül neveli gyermekét, állandó idő- és pénzszűkében van, társasági és szerelmi élete a nullával egyenlő. Szakdolgozatában a madarak és a dinoszauruszok közti rokonság témáját kutatja, amely évek óta heves vitákat és már-már gyilkos indulatokat vált ki tudományos körökben. Témavezetőjét egy napon holtan találják az irodájában, és kiderül, hogy különös, hátborzongató gyilkosság áldozata lett. Parazitákkal fertőzték meg, izomszöveteiben és agyában több ezer petét találtak. Mindennek tetejébe Anna rájön, hogy a szülei valamilyen sötét, múltbéli titkot rejtegetnek előle. Lehet, hogy a borzalmas bűnesetek a diplomamunkájával függenek össze?

Gregory, Daryl: Kanálhajlítók

A 60-as évek Amerikájában Teddy és Maureen egy CIA által támogatott különleges képességekről szóló kutatás során szeretnek egymásba, össze is házasodnak, és családot alapítanak, ők lesznek a káprázatos Telemachus család, akik országszerte fantasztikus cselekedeteket hajtanak végre. Gyermekeik mind kivételes képességekkel rendelkeznek: Irene felismeri, ha valaki hazudik; Frankie a gondolatai erejével tud tárgyakat mozgatni; Buddy, a legfiatalabb pedig a jövőbe lát. Ám akkor, egy éjszaka, tragédia sújt le a családra... és 30 évvel később már nem is olyan káprázatos a Telemachus család. Irene egyedülálló anya, Frankie komoly összeggel tartozik, Buddy teljesen magába zárkózott, és valami megmagyarázhatatlan oknál fogva elkezdett lyukat ásni a hátsó udvarban.Ráadásul a CIA emberei is kopognak az ajtón, és kíváncsiak, hogy maradt-e valamennyi mágikus erő a Telemachus klánban.

A szerző művei könyvtárunkban >>

Ignotus: Egy év történelem : jegyzetek 1914 tavaszától 1915 nyaráig

Ignotus, a Nyugat legendás szerkesztője az első világháború idején folyamatosan adta közre reflexióit, a világpolitika fejleményei kapcsán született elmélkedéseit, a magyar nemzet világtörténelmi szerepéről, a német, francia, angol, amerikai kultúrák küzdelméről, a háború törvényszerűségeiről kialakított véleményét. A világháború első egy évének háborús publicisztikai termését, a megelőző hónapok hangulatjelentéseivel, ő maga szerkesztette kötetbe és látta el előszóval. Most ez a gyűjtemény lát ízléses formában ismét napvilágot.

A szerző művei könyvtárunkban >>

Sorokin, Vladimir: A fehér négyzet – novellák

A kortárs orosz irodalom egyik legjelentősebb alakja Vlagyimir Szorokin. Eddigi 12 regénye (mely közül 9 magyarul is megjelent) mellett számos novellát, több drámát, filmforgatókönyvet, sőt egy operalibrettót is írt. Ezúttal Szorokin elbeszéléseit ismerheti meg a magyar olvasóközönség, ráadásul a novellaválogatást a magyar kiadás számára maga a szerző válogatta össze az elmúlt években írt rövidprózai műveiből.

A szerző művei könyvtárunkban >>

Szobotka Tibor: Bánom is én – naplók, 1953-1961

Szabó Magda hírneve mellett némileg elhalványul férje, Szobotka Tibor alakja. Az olvasók most Szobotka Tibor 1953-1961 közt íródott naplójegyzeteit vehetik kézbe. E naplók érdekessége, hogy szerzőjük halála után Szabó Magda jegyzetekkel, reflexiókkal látta el azokat. Szobotka Tibor feljegyzéseiből egy nagyon művelt, neuraszténiás személyiség bontakozik ki. Tárgyilagos, szenvedélytől mentes, ugyanakkor finom utalásokkal átszőtt, gazdag napló, olykor nagyobb időtávokat átugró, utólagos visszatekintésekkel, ugyanakkor a korabeli irodalmi, szerkesztőségi, egyetemi élet szereplőivel, és bepillanthatunk az írófeleség karrierjének magánéleti kulisszái mögé is A kiadó lábjegyzetekkel látta el a szöveget, illetve eltérő tipográfiával Szabó Magda bejegyzései is olvashatók az alapos szerkesztői előszóval ellátott kötetben.

A szerző művei könyvtárunkban >>

Bestsellerek, romantikus történetek

Jiles, Paulette: A kapitány küldetése

Észak-Texas, 1870, eső és hideg. Jefferson Kyle Kidd kapitány az amerikai polgárháborúból hazatérve azzal keresi kenyerét, hogy településről településre vándorolva a nagyvilág híreit olvassa fel a helyieknek. Wichita Fallsban elvállal egy különleges megbízást: el kell kísérnie San Antonióba a rokonaihoz a tízéves Johannát, aki négy évet töltött a kajova indiánok fogságában. Az indiánok megölték a családját, őt pedig elhurcolták, és saját törzsükből valóként nevelték. Kidd kapitányra és Johannára négyszáz mérföldes, veszélyekkel teli út vár. Johanna ráadásul nem beszél angolul, és minden alkalmat megragad a szökésre - sokkal inkább tűnik a kötöttségeket nem tűrő indiánnak, mint német bevándorlók gyermekének. A két magányos lélek között a viszontagságokkal teli utazás során különös kötelék szövődik, hiszen a kegyetlen vidéken az életük múlhat azon, hogy minden különbözőségük ellenére képesek-e megbízni egymásban. Megindító történet bátorságról, becsületről és arról, hogy a szeretet bármilyen áldozatra képes.

Bűnügyi történetek, krimik, thrillerek

Bussi, Michel: Fekete vízililiomok

Az események helyszíne Giverny, a normandiai városka, melyet Monet tett halhatatlanná vízililiomaival. A naplószerűen megírt regény 2010 májusának egy napján veszi kezdetét, amikor is váratlanul az Epte folyó (vagy inkább patak) partján rátalálnak Jérôme Morval helybéli szemész holttestére, akit a művészetnél csak a női nem izgatott jobban. A férfit valószínűleg meggyilkolták. Laurenç Sérénac, a rendőrakadémián frissen végzett nyomozó veszi kezébe az ügyet, és a vonzó tanítónő férjét tartja első számú gyanúsítottnak. A szerző nem is lenne francia, ha nem sejtetné, hogy a rejtély megoldásához három nőn keresztül vezet az út.

A szerző művei könyvtárunkban >>

Ekberg, Anna: Bomlás

A két szálon futó cselekmény két gyilkosság történetét meséli el. Christian és Leonora boldog házasságban élnek, amikor kiderül, hogy egyetlen gyermekük, Johan leukémiában szenved, a család élete darabokra törik. Pénzt és fáradtságot nem kímélve Leonora a legkitűnőbb klinikákra viszi, míg végül a fiút 18 éves korára gyógyultnak nyilvánítják. Ám addigra Christian, aki bár nagyon szereti a fiát, de kevéssé vett részt annak ápolásában, beleszeret egy kolléganőjébe, Zeniába. Christian elhatározza, hogy megöli feleségét és egy sötét estén elgázolja. Legalábbis ő azt hiszi, de egy háromgyermekes tanítónőt gázol halálra, majd amilyen gyorsan csak tud, elmenekül a helyszínről. Minden nyomot eltüntet, ám Leonora mégis rájön, hogy férje a tettes, és arra is rádöbben, hogy valójába ő volt a célpont. Az asszony nem késlekedik, hogy bosszút álljon, de ekkor már Zenia a célpont…

A szerző művei könyvtárunkban >>

Abbott, Jeff: Rögeszme

Mariah Dunnung édesanyja egy nap teljesen váratlanul és minden nyom nélkül eltűnik.A gyanú azonnal a lány apjára terelődik, ám részben sikerül tisztáznia magát, bizonyítékok hiányában felmentik. Mariah-t azonban továbbra is rémálmok gyötrik, és elhatározza, kideríti mi történt az édesanyjával. Csakhamar két másik nőnek is nyoma vész, és a lány meg van győződve arról, hogy anyja és a két nő eltűnése összefüggésben van egymással. Egy nap Mariah egy plázában megpillantja édesanyját egy oszlop mögé bújva. A nőn napszemüveg van, és a lány csak a sziluettje alapján véli felismerni anyját, ám amikor a nyomába ered, a nő köddé válik. Broussard nyomozó szintén mindent megtesz, hogy kiderítse mi történt Dunnung asszonnyal, ám nem biztos, hogy amikor napvilágra kerülnek a tények, az segít abban, hogy Mariah megnyugodjon…

A szerző művei könyvtárunkban >>

Anonymous: Fedőneve: Jégmadár

Grace Elliot egy bulvárlapnak dolgozik és eddigi legnagyobb sztorijára készül - interjút készített egy Violet Rain nevű pornósztárral, aki azt állítja, 4 éven át viszonya volt Anthony Craiggel: az üzletemberrel, aki a következő elnök lehet. Mivel túl kényes a téma, és már csak egy hónap van a választásig, a lapkiadó úgy dönt: megveszi a sztorit, viszont nem adja le. Grace csalódott, ám elfogadja a döntést, és következő megbízatása Prágába szólítja. Itt azonban újabb robbanásveszélyes sztorira bukkan. E szerint az elnökjelölt egykori felesége, bizalmasa, a cseh tornász és modell Elena Craig valójában egy, a KGB által kiképzett, első osztályú titkosügynök. "Jégmadár"-nak annak idején az volt a küldetése, hogy elcsábítson egy vagyonos és politikai körökben befolyásos férfit, és elérje, hogy feleségül vegye. De mi van, ha a férfit hamarosan megválasztják az Egyesült Államok elnökének?... A politikai thriller cselekményszála megdöbbentő hasonlóságot mutat a jelenlegi amerikai elnök, Donald Trump nőügyeivel kapcsolatban. Annak fényében pedig különösen érdekes, hogy 2016 óta téma: vajon az oroszok beavatkoztak-e az amerikai választásokba.

Ismeretterjesztő és szakirodalom

Orbán Zoltán: Madárbarátok nagykönyve

A madarak szerelmeseinek írta kötetét Orbán Zoltán. A szerző bemutatja a madárbarát kert növényzetét, részletesen ír a madáretetésről, a madarak számára készíthető odúkról, költőládákról, ám érintőlegesen más állatcsoportok (darazsak, lepkék, békák, gyíkok, sünök, denevérek) védelméről is szót ejt. A lakott területeken előforduló leggyakoribb madárfajok határozójával záródó, a szerző saját készítésű fotóival illusztrált kötet.

Szelényi Iván: Tanulmányok az illiberális posztkommunista kapitalizmusról

"Illiberális politikusok, tessék vigyázni: nincs veszélyesebb, mint egy másként gondolkodó (netán anti-politikus) fiatal, akit nem lehet szellemi kerítések közé zárni."
Szelényi Iván szociológus 39 évnyi külföldi tartózkodása alatt tanított a UCLA-n és a Yale-en, 2014-ben azonban hazatért Magyarországra. Ebben a kötetben a hazatérése után publikált tanulmányainak válogatását közöljük. Az itt közreadott 14 írást mintegy 25-30, az elmúlt négy évben magyarul, a magyar "piacra" írt dolgozatból válogatta a szerző, négy nagy téma köré csoportosítva, ám mindenekelőtt az illiberális posztkommunizmust helyezve középpontba.

A szerző művei könyvtárunkban >>

Lukács Józsefné: A részképességek játékos fejlesztése az óvodában – Ősz

A részképességek óvodai fejlesztésének módszerét mutatja be és bontja ki kötetében az óvodapedagógus szerző, korcsoportra szabott játékokkal, és három őszi hónap szezonális menetéhez igazodva. Így nyitja a sort a szeptember, s az ezekre a hetekre ajánlott fejlesztő játékok ismertetése. Ezek olyanokra épülnek, mint a gyerekek nyári élményei, az ismerkedés az új csoporttársakkal, a költöző madarak, az őszi gyümölcsök és a Mihály-nap. A folytatásban szó esik az októberi és a novemberi ünnepekre felfűzött játékos feladatokról (állatok világnapja, őszi termények és időjárás, öltözködés, betegségek, Márton-nap stb.)

Olczak-Ronikier, Joanna: Korczak - életrajzi vázlat

Janusz Korczak (1878-1942) lengyel orvos, pszichológus, író és pedagógiai szakíró munkásságát a közelmúltban ismerhette meg a hazai olvasóközönség. A Henryk Goldszmit néven született lengyel pedagógus és orvos végtelenül tehetséges és különleges képességekkel megáldott ember volt, aki 1942-ben, gyermekeivel együtt mártírhalált halt a treblinkai haláltáborban. A kronológiai kereteknek megfeleltetve tárja fel az „Öreg Doktor” életét és hihetetlenül gazdag munkásságát. Ennek érdekében számos kordokumentumot (naplók, levelek) elemzett és vizsgált meg, ezért a vaskos kötet műfaját nehéz meghatározni. Egyfelől ugyanis az olvasó egy olyan regényt tart a kezében, amely szépirodalmi alkotásként értékelhető, másfelől azonban dokumentumirodalmat is olvashat, amely pontosan leképezni a kort, amelyben Korczak élt és alkotott.

Gyermekkönyvtár

Telegdi Ágnes: Tavaszi-nyári ösvényeken (Ó, azok a csodálatos állatok!)

Az ébredező és kiteljesedő természet szépségeit cseperedő madárfiókákon, virágözönben repkedő rovarokon, vidáman szaladgáló mókusokon keresztül ismerhetik meg az ovis és kisiskolás korú gyermekek. A tollas-bundás főszereplőket, mesehősöket a kötet végén (képes) állathatározó mutatja be. A természet szeretetére, ismeretére és tiszteletére nevelő munka széles körben ajánlható beszerzésre.

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>
A sorozat további kötetei a Gyermekkönyvtárban >>

Acsai Roland: Pillangókisasszony + CD (Mesék az Operából)

A varázslatos Japán kulliszái között játszódó történet főszereplője, Kicsi-szív és Kicsi-kard szerelmének gyümölcse: Pillangó. Felcseperedve, szülőfaluját elhagyva gésának szegődik a gonosz Goróhoz, és éjt nappallá téve dolgozik annak éttermében, majd beleszeret a Nyugatról érkezett katonába, Pinkertonba. De a fess fiatalember nem az, akinek mutatja magát, így a romantikus mese hamar drámai fordulatot vesz... A Holnap Kiadó remek tematikus sorozata (Mesék az Operából) mesekönyvek formájában dolgoz fel az általános műveltséghez szorosan hozzátartozó színpadi zeneműveket: ismert operákat, daljátékokat és baletteket, a könyvhöz mellékelt CD-n meg is hallgathatók a Puccini-mű legismertebb részletei.

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>
A sorozat további kötetei a Gyermekkönyvtárban >>

Baddiel, David: Mindennap szülinap

Sam Green 11. szülinapja gyakorlatilag tökéletesre sikerül. Még aznap este beüzemeli a teleszkópot és Sam egy hatalmas hullócsillagot lát végigzúgni az égen. Rögtön kíván is - azt, hogy legyen örökre szülinapja. Másnap megdöbbenve tapasztalja, hogy amit kért, megkapta, s minden egyes ezt követő napon is így történik, mindenki felköszönti, mindenki megajándékozza, mindenki őt ünnepli. Samnek egyre inkább terhére van a dolog, de igazán csak akkor borul ki, amikor nyoma vész imádott nagyapjának, Mike papának. Vég nélküli szülinap ide vagy oda, Sam és kishúga, Ruby elindulnak, hogy felkutassák a papát, aki összehasonlíthatatlanul fontosabb mindnen zsúrnál, ajándéknál...

Banks, Rosie: Virágfesztivál – Titkos királyság különkiadás

Ismét visszatér a három elválaszthatatlan barátnő: Nelli, Fanni és Jázmin, valamint Titkos Királyságbeli barátaik, akik már szinte minden olyan bűvös erejű tárgyat megszereztek, ami szükséges ahhoz, hogy megtörjék a gonosz Keserű királynő átkát. A széria újabb különkiadásában Vidám király ismét meghívja a három kislányt - ezúttal a nyári Virágfesztiválra, ahol sok-sok öröm és nem mindennapi virágok várják őket. Van olyan, ami a színét változtatja, egy másik pedig mindig a virágot éppen megszagoló ember ízlésének megfelelő illatot áraszt. Ezek a különleges növények mind a Titkos Kertből származnak, amelyet egy magas kőfal zár el a kíváncsi szemek elől. Keserű királynőnek azonban mégis sikerül oda bejutnia, és elátkozza az egész kertet. A barátnők csak úgy törhetik meg a gonosz varázst, ha rájönnek a királynő gondosan őrzött titkára… A szöveget ezúttal is fekete-fehér rajzok kísérik.

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>
A sorozat további kötetei a Gyermekkönyvtárban >>

Boehme, Julia: Bori és a szomszéd fiúk

Bori azon morfondírozik, hogy mit csináljon a tavaszi szünetben, amikor egyszerre két ajánlatot is kap: egyrészt sátorozhat a kertben Annával és Zizivel, másrészt elmehet vidékre, a legjobb barátnőjéhez, Annikához, ahol van kert, póni, és lehet kisbárányt is etetni. Bori mindkettőt nagyon szeretné, s hamarosan kiderül, nem is kell választania, mert Anna és Zizi vele tarthat Annikáékhoz Szentjakabfalvára. A lányok vidám együttlétét megzavarja négy srác - Leó, Peti, Janó és Flóri -, akik szintén a közelben laknak, és a környéken szoktak játszani... A kalandos tavaszi szünet persze barátsággal, sőt, egy picike szerelemmel zárul.

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Bojti Anna: Éjszaka az állatkertben

A kerettörténet szerint a mesélő, aki egyben az olvasó is, egy éjjelen arra ébred, hogy nem találja ágyában kisöccsét, Dodót. A történet hőse maga az olvasó, aki a szerzői jelek, ajánlások alapján minden oldalon eldöntheti, hogy merre halad tovább a felkínált útvonalon. Mindenki maga döntheti el, milyen megoldást választ ahhoz, hogy tovább haladhasson a könyvben, kivel elegyedik beszélgetésbe, miféle tárgyakat gyűjt össze a kaland során és milyen információkat fogad be. A kötetben több út is elvezet a megoldáshoz, azaz a testvér, Dodó megtalálásához, és ebben a könyv borítójának belsejében található térkép is nagy segítségére lehet az "utazóknak".

Gimesi Dóra: Időfutár – A varázsfuvola-akció – színdarab

A darab elején Hanna az osztálytársaival együtt épp a Technikatörténeti Múzeumban van, ahol játszani kezd Kempelen Farkas ott kiállított sakkozógépével. Miután mattot ad a gépnek, váratlanul a múltban találja magát, méghozzá 1791-ben, Bécsben, Kempelen Farkas műhelyében. Ám ezzel még épp, hogy csak elkezdődnek Hanna kalandjai. Vajon sikerül lerázni a titkosrendőrség vezetőjét, Gotthardit? Megússza Hanna, hogy megégessék, mint francia boszorkányt? Hogyan sikerül A varázsfuvola bemutatója? És mi van, ha a premiert meg sem tartják, és ezzel az egész magyar történelem megváltozik?

A szerző művei a Gyermekkönyvtárban >>
A sorozat további kötetei a Gyermekkönyvtárban >>

Huizing, Annet: Hogyan írtam véletlenül egy könyvet?

A kistizenéves Katinka édesanyja a kislány 7 éves korában halt meg, azóta amolyan anyapótlékként "neveli" húgát, Kallét is. A rendkívül gazdag fantáziájú kislány saját és húga szórakoztatására történeteket talál ki, és mivel írói ambíciókkal bír, ezeket minden esetben papírra is veti. Egy napon Katinka összeszedi a bátorságát és bekopog a szomszédben lakó idősebb írónőhöz, Lidwienhez, aki nagyon kedvesen fogadja, teával kínálja, majd elvállalja a tanítását. Kettejük őszinte párbeszédeinek során a kislány önmagát is egyre jobban felfedezi, megismeri.

Kertész Erzsi: A csúfolórobot (Most én olvasok! 3. szint)

Az előző kötetekből már megismert sikeres feltaláló, Ferkó immár felnőtt, felesége, Gizella földrajztanárnő, és van egy kislányuk, az első osztályos Franciska, aki apjához hasonlóan ontja magából az ötleteket. Amikor az iskolában csúfolni kezdik, akkor például épít egy csúfolórobotot, hogy a segítségére legyen. A robot azonban nem teljesen úgy viselkedik, mint ahogy azt Franciska várta...

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>
A sorozat további kötetei a Gyermekkönyvtárban >>

Reider, Katja – Harvey, Franziska: Az új osztálytárs (Olvasó Cinke)

A kedves mese két első osztályos kislány, Petra és Leni egymásra találásának története. Petra néhány hete jár iskolába, és nagyon büszke rá, hogy igazi iskolás, és már önállóan is közlekedhet. Csak egy igazi jó barát hiányzik neki, aki a közelben lakna, hogy minden reggel együtt rollerezhessenek az iskolába. Ekkor érkezik meg az 1. b-be az új lány, Leni, aki Petra padszomszédja lesz. Ismerkedésük nem indul könnyen, Leni zárkózott és mogorva, Petra csalódott. De egy reggeli zivatar és egy rajzverseny mindent megváltoztat...

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>
A sorozat további kötetei a Gyermekkönyvtárban >>

Wéber Anikó: Cseresznyeliget titka

Kitti folyton történeteket talál ki, álmodozik, de hiába: az osztálytársai közül senki sem értékeli a fantáziáját, és ő gyakran magára marad. Míg a többiek a lovastáborban vagy a tengerparton szelfiznek, ő a nagynénjénél, a világ legunalmasabb helyén, Cseresznyeligeten nyaral. De Kitti még Cseresznyeligetből is képes egy izgalmakkal teli mesevilágot teremteni - és a szomszéd gyerekekkel hirtelen egy igazi nyomozás kellős közepén találják magukat. Ráadásul közben talál magának egy legjobb barátnőt is.

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

tovább (Hangoskönyvek) >>