AJÁNLÓ

FELNŐTTKÖNYVTÁRGYERMEKKÖNYVTÁR

SzépirodalomBestsellerek, romantikus történetekBűnügyi történetek, krimikFantasztikus regények, fantasy, sci-fikTinisarokÉletrajzok, memoárokIsmeretterjesztő és szakirodalomPedagógia, nevelésMentálhigiéné, lélektan, pszichológiaSzociológia, társadalomtudományIrodalomtudományTörténelem

Felnőttkönyvtár

Szépirodalom

Kassner, Rudolf: Zenélj, Szókratész! >>

A huszadik század első felének osztrák irodalmát és kulturális életét Rudolf Kassnernél senki sem látta át jobban: az író, fordító és esszéista barátságot ápolt a korszak jelentős íróival, zeneszerzőivel, tudósaival. A kötetben nyolc hosszabb-rövidebb esszé kapott helyet, valamint a jegyzetek és az utószó. A nyitó esszét tekinthetjük a legnagyobb horderejűnek: benne Kassner a zene morálját, a zenész archetípusát finom, elegáns mondataival igen plasztikusan festi meg. Az esszére jellemző, hogy az éles váltások, látszólag csapongó gondolatok, szabad asszociációk is megférnek benne: a műfaj adta ilyen lehetőségeket Kassner is messzemenőkig kihasználta, ezért szövegeit olykor nem könnyű követni, nem világos minden esetben, honnan is jutottunk el az aktuális gondolathoz; ám a jó szöveg nem feltétlenül könnyű szöveg.

Krasznahorkai László: Herscht 07769 >>

Krasznahorkai a valósággal számol le regényében, de az a kérdés, hogy mit tekintünk valóságnak: a könyvekből és eszmékből felépített absztrakt dimenziót vagy a testileg is érzékelhető anyagi valóságot. A regényben mintha mindkettő lassan szétesne: ahogy a valóság kimozdul a kiszámítható, mérhető realitásból, úgy a szöveg is lassan elkezd szétesni, fragmentálódni, mintha nem akarna engedelmeskedni az alapvető szabályoknak és elvárásoknak, amikhez egy szövegnek, egy narratívának alkalmazkodnia kellene. A valóság és a valóságot ilyetén módon reprezentáló szöveg megtalálta azokat a korábban elérhetetlennek hitt szökésvonalakat, melyeket követve van kiút a létből, a realitásból, a szabályosból (legyen az fizikai vagy poétikai szabályosság). De nem egy termékeny káoszba hullik vissza minden, ami az újabb rendet ígérné (a tézis-antitézis-szintézis modell alapján), hanem a semmi következik be, a totális megsemmisülés, a folytathatatlanság és feloldódás.

A szerző művei könyvtárunkban >>

Larsson, Morgan: Az utolsó szög >>

A regény központi alakja, Samuel Miller egy koporsókészítő tanfolyam szervezője és vezetője, aki egy szép nyári napon hirdetést ad fel, arra vonatkozóan, hogyan színesíthetnék meg az emberek a vakáció időszakának két hetét, azzal a foglalatossággal, hogy a természeti szépségekben gazdag svéd szigeten, az ő irányításával elkészítik saját koporsójukat. Miller mindenkit szeretettel invitál „egzisztencialista kézműves” foglalkozására és biztosítja a jelentkezőket, hogy semmiféle előismeretre nincs szükségük a barkácsoláshoz, a szervező minden kelléket biztosít és remek ételekkel és relaxációs lehetőségekkel is ellátja az érdeklődőket. Ennek az abszurd helyzetnek az „alapállásából” indítja el történetét a szerző, amely egyszerre megrendítő, elgondolkodtató, ugyanakkor humoros, mulatságos is.

Mahlke, Inger-Maria: A szigetek >>

Az események középpontjában a Baute család áll, akikről egy biztos: akár szegényként, akár gazdagként születtek, a boldogság hosszú távon úgy tűnik elkerüli őket, éppúgy szenvednek a rokonaiktól, mint a politikától és egyéni sorsuktól. A mű 2015-ben nyit; Julio Baute kilencvenöt éves, és egy idősek otthonában él. Ő idézi fel a múlt eseményeit, amelyek a harmincas évek derekára nyúlnak vissza: 1936-ban járunk, a falangisták egyre nagyon támogatottsághoz jutnak a tenerifei elit körökben is, ugyanakkor politikai ellenfeleik, a néppártiak is sokasodnak. Ebben a feszült időszakban a Baute famíliára rossz idők járnak: elvesztik nemcsak üzleti vállalkozásukat (két patikát is üzemeltettek), de az egyik fiukat is, aki a letartóztatása után senki nem látott többé. A fiatalabb, Julio egy ügyesen kötött házassággal jut önálló bolthoz. A feleségével, Bernardával egy lányuk születik, Ana, aki később Felipe Bernadotte, az "utolsó konkvisztádor" felesége lesz…

Nâklâeǔ, Uladzìmìr: Én és a KGB >>

Saját fiatalkorának eseményeit idézi fel az elismert belarusz író, költő, egyben ellenzéki politikus Uladzimir Nyakljajeu Én és a KGB című regényében, ám abban több fiktív elem is felbukkan. A történet elején 1960 tavaszán járunk, Minszkben, ahová a fiatal főhős, az elbeszélő azért érkezik, hogy ott folytasson tanulmányokat a hírközlési technikumban. A főhőst a politika nem igen érdekli, az amerikai kultúrából is leginkább a könnyűzene és az öltözködés iránt érdeklődik. Szereti a divatot, igazi jampec, vagy más szóval „sztiljága”, aki szeret bulizni, és persze lányokkal ismerkedni. De vajon mi mindent él át Vil és Hadzejeu nevű barátaival Minszkben? Hogyan telnek a gondtalannak tűnő fiatalévek? Milyenek a hatvanas évek eleji mindennapok a Szviszlacs-parti városban? Miért kelt feltűnést a – kötet borítóján is visszaköszönő – szódavíz-automata fel-, majd eltűnése a városban?

Térey János: A Nibelung-lakópark >>

Térey János verses drámája összefoglalás, olyan átfogó és rétegzett mű, mely a wagneri hagyományt felelevenítve, egy mítosz kereteiben ad hírt kora Magyarországáról. Szellemes verses szövege archaikussá teszi a legprofánabb mondatokat, mítosszá alakít minden abszurd és evilági jelenetet. Ez a különös kettősség, a modern valóság és a mítosz, a mai nyelv és a szigorú versforma, Wagner és a terrorizmus kettősségei teszik ezt a darabot egyedülálló darabjává a kortárs magyar drámairodalomnak. A világ - azaz a lakópark - bajban van. A társadalom, mely két tőkés család sarjaiból, ügyvédekből, modellnőkből, rendőrökből, tűzoltókból és rádiósokból áll, az összeomlás szélén. Siegfried és társa eltávolították Hagent, az uralkodó család legkisebb gyermekét a vezetői székből, a walkür Brünhilde és nibelung barátnője leszbikus kapcsolatukkal űznek gúnyt a mítosz férfiaiból. Hagen, aki félisten csak az istenek között, bosszút esküszik a hatalomra jutottak ellen, akik nélkülözni merték őt birodalmuk vezetésében…

A szerző művei könyvtárunkban >>

Bestsellerek, romantikus történetek

Harris, Joanne: Az epertolvaj >>

A történet idején a Csokoládé című regényből megismert Anouk már elmúlt húszéves és Párizsban tanul, ritkán látogatja meg édesanyját és kishúgát, Rosettet. A kislány még csak tizenkét éves, Tourette-szindrómája van, amely időnként akaratlan mozgások és váratlan, hangos kiabálások formájában nyilvánul meg. A gyermek azonban szellemileg tökéletesen ép, segít édesanyjának a csokoládéboltban és időnként elkalandozik a falucskát körülölelő eperföldeken. A kis csokoládéüzletükkel szemben lévő virágbolt tulajdonosa, az idős Narcisse nagyon szereti a kislányt és mindig védelmezi az őt kigúnyolókkal szemben. Amikor a férfi egy napon váratlanul meghal, Rosette-re hagyja az eperföldjét. Ez Narcisse családjában hatalmas felháborodást vált ki, megpróbálják megtámadni a végrendeletet, de a virágüzlet tulajdonosa által hátrahagyott dosszié mindenben megváltoztatja a történéseket…

A szerző művei könyvtárunkban >>

Macomber, Debbie: Ha te nem lennél >>

A romantikus történet hősnője a huszonéves Beth Prudhomme egész életében „teljesítménykényszeres” édesanyja árnyékában élt, aki soha semmit nem talált elég jónak, amibe a lánya belefogott és soha egyetlen férfit sem talált alkalmasnak arra, hogy Beth partnere legyen. Egy nap a fiatal nő megunja anyja folyamatos kontrollját és nagynénjéhez költözik Portlandba. A néni, aki valamikor hippiként élte az életét, most is kitűnik a városka szürkeségéből mókás ruháival, és szabados viselkedésével. A festőművész nőt Napsugárnak hívja mindenki, mert a keresztségben kapott nevét túl unalmasnak tartotta. Nem messze a nagynéni házától Beth egy kedves kis lakást bérel ki és a helyi iskolában zenetanárként helyezkedik el. Egy kolléganője, Nichole egy napon vacsorára hívja meg a házukba. Az asszony férje, Rocco pedig meghívja legjobb barátját, Sam Carneyt. A férfi egyáltalán nem az a jófiú típus, legalábbis a kinézete másra enged következtetni…

A szerző művei könyvtárunkban >>

Fisher, Kerry: Amiről hallgatunk, az nem fáj >>

A fivérek, Massimo és Nico látszólag boldog házasságban élnek. A történet elején Nico köti össze az életét Maggie-vel, ám annak ellenére, hogy a menyasszony azt gondolta ez lesz életének legszebb napja, anyósa, Francesca igencsak megkeseríti számára a boldog pillanatot. A nő kérlelhetetlen ellenszenvvel veszi tudomásul, hogy Nico másodszor is megnősült és feleségül vette Maggiet. Nico bátyja, Massimo már évek óta házasságban él Larával, egy közös gyermeküket, Sandrót nevelik látszólagos egyetértésben. Úgy tűnik a családban mindenki révbe ért, ám a csalóka látszat alatt a „mélyben”, robbanásra kész ellentétek húzódnak meg. Lara szeretne visszamenni dolgozni, de férje ezt nem engedi meg, arra kéri feleségét egyetlen célra koncentráljon, hogy fiukat felnevelje. Massimo macsót akar faragni a testileg fejletlen, olvasni szerető, a művészetek iránt érdeklődő Sandróból…

Drosten, Julia: Mogador oroszlánja >>

A romantikus regény szerzője az „Ezeregyéjszaka” egzotikus világába kalauzolja az olvasókat. A történet főszereplője, Sibylla Spencer az 1800-as évek közepén, Londonban él, gazdag családja védelmező, jólétet biztosító „babaházában”. Úgy érzi, csakis akkor menekülhet meg a szülői ház szorításából, ha egy olyan emberhez megy férjhez, aki hasonlóan haladó szellemű, mint ő és a hétköznapok során nem köti gúzsba „szárnyalását”. Szerencsére nemsokára akad egy ilyen jelentkező az apja vállalkozásában, az ambiciózus fiatalember, Benjamin Hopkins, aki kereskedősegédként dolgozik Spencer keze alatt. Sibylla inkább a menekülés lehetőségét látja a férfiben, nem érez szerelmet iránta, de úgy dönt, hogy hozzámegy feleségül. Benjamin becsvágyó férfi, biztos abban, hogy ezzel a házassággal magasabbra léphet a ranglétrán. Nemsokára Marokkóba költöznek, hogy az öreg Spencer kereskedelmi vállalkozását innen segítse a veje…

Courtney, Joanna: Tűzkirályné >>

A regény a 7. század eleji Dániában játszódik, és főhőse Ophelia, akit a világ Hamlet zavart lelkű szeretőjeként ismer. Fiatal lányként tehetetlenül nézi végig, ahogy az édesanyja – a régi szokás szerint – a nemsokkal korábban elhunyt férje máglyájára veti magát, és így maga is meghal. Ezután a nagybátyja, Peder, Jütland nőtlen kincstárnoka neveli fel. Érhető, hogy úgy dönt: soha nem fog megházasodni, sőt nem kötelezi el magát egyetlen férfi mellett. Évekkel később, amikor női harcosként felesküszik gyermekkori barátja, a herceg, Hamlet kardjára, és főkapitányként feltétlen hűséget fogad neki, a trónörökös valódi vágyát – a házasságot – akkor is elutasítja. Amikor azonban kapzsi nagybátya Hamlet életére tör, Ophelia minden lehetséges eszközt bevet barátja megmentése érdekében. Azzal azonban egyre nehezebben tud kezdeni valamit, hogy lassan ő is beleszeret Hamletbe…

Ringland, Holly: Szirmokba zárt szavak >>

A hétéves Alice Hart édesanyjával, Agnessel és édesapjával, Clemmel él egy hatalmas birtokon. Az édesanyja féltő szeretettel neveli a kislányát, akit Nyuszinak becéz. Clem egészen különös, kettős személyiségű férfi, amolyan "Dr. Jekyll és Mr. Hyde" lelkű valaki, aki időnként kedves is tud lenni, de gyakorta nem tud uralkodni az érzelmein és, ha elönti agyát a méreg, akkor irgalmatlan agresszivitásba csap át a viselkedése. A férfi halálosan féltékeny Agnesre, el akarja szigetelni az asszonyt, hogy senki se tudjon kettős életéről. Egy napon, amikor ismét rátör Clemre a dühroham, felgyújtja a birtokot és Agnes a lángok között leli halálát. Szerencsére Alice-t sikerül kimenteni a szomszédoknak, ám a kislány életben maradása sokáig kérdéses, de mindvégig mellette van a városka könyvtárosa, Sally, aki különös szeretettel veszi körül a gyermeket.

Bűnügyi történetek, krimik

Brant, Kylie: Csinos kis táncoslányok >>

Whitney Devries középiskolás lány, aki az interneten megismerkedik egy „kedves” fiúval, legalábbis ő annak hiszi chat-partnerét. Amikor egy késő esti órán elmegy a srác által megjelölt helyre, már nincs menekvése, mert egy fekete ruhába öltözött, álarcos alak betuszkolja a furgonjába, elrabolja őt. Miután nyoma vész a lánynak, a szülők kétségbeesetten keresni kezdik és természetesen az ügy felderítése érdekében a rendőrség is hatalmas erőket mozgat meg. Mark Foster különleges ügynök vezeti a nyomozást és a férfi a mostani és egy hét évvel ezelőtti, hasonló ügy között kísérteties összefüggéseket vél felfedezni. Annak idején a tizenhét éves Kelsey Willardnak veszett nyoma és azóta sem találták meg őt. A nyomozó meggyőződése, hogy sorozatgyilkos rabolta el a lányokat és keresi az összefüggést a két eset között…

Carter, Chris: A nevem: Halál >>

Nicole Wilson Los Angelesben él, a fiatal nő időnként bébiszittelést vállal. Így van ez a történet elején is, amikor a pazar fényűzéssel berendezett házban a Bennett házaspár hároméves gyermekének felügyeletét vállalja el az esti órákban. Amikor megéhezik és lemegy vacsorázni a konyhába, ott egy idegen férfit talál. Nicole halálra rémül, de a pasas azt mondja neki, ő a háziak rokona. Sajnos azonban ebből semmi sem igaz, de mire a lány leellenőrizné telefonon az információt, már késő, a férfi leüti őt. Miután az ájult Nicole-t elrabolja, kegyetlenül megkínozza, majd a város repülőtere mellett kiteríti a holttestet, olyan alakzatban, hogy az egy csillagot formázzon. Amikor a rendőrség rátalál a kegyetlenül meggyilkolt Nicole holttestére, újabb döbbenetes ténnyel szembesülnek. A lány torkában egy csőben elrejtve, 10-12 cm hosszú összetekert papírdarabot talál a nyomozást vezető Robert Hunter, aki különleges ügyek felderítésével foglalkozik...

Christie, Agatha: Parker Pyne esetei >>

Agatha Christie egyik feledhetetlen karaktere Parker Pyne, a nyugalomba vonult statisztikus, nyomozó, aki rendkívül szerteágazó tudását az emberek boldogságának szolgálatába állítja. Az alaptörténet szerint Pyne-nak minden nap megjelenik a hirdetése a Times hasábjain: "Boldog? Ha nem, keresse fel Mr. Parker Pyne irodáját!". Jönnek is az emberek, már-már túlságosan is sokan. A szokatlan népszerűség miatt gyakran arra kényszerül, hogy külföldre utazzon, de a bonyodalmak ott is megtalálják, és ha valakin segíteni kell, nincs szíve azt nem megtenni. A novellák sorban jelentek meg egykoron, majd 1934-ben közös kötetben is napvilágot láttak. Megtalálhatjuk köztük a szerző két kedvencét: Az elégedetlen férj esetét és A gazdag hölgy esetét, továbbá olyan novellákat még, mint Az aggódó hölgy esete, A könyvelő esete, A delphoi orákulum, A bagdadi kapu vagy a Rejtély a regattán.

A szerző művei könyvtárunkban >>

Harris, Thomas: A bárányok hallgatnak >>

Jack Crawfordnak, az FBI viselkedéstudományi részleg vezetőjének energiáit egy rettegett gyilkos, "Buffalo Bill" köti le, aki fiatal nőket öl meg, és lenyúzza a bőrüket. Hogy miért? Senki sem tudja. Van egy ember, aki ismerheti a gyilkost: Hannibal Lecter, az őrült pszichiáter, aki maga is számos embert megölt (áldozatainak nemes részeit megfelelően elkészítve meg is ette), ezért rendkívül szigorú őrizet alatt elmegyógyintézetben őrzik. Crawford azt reméli, hogy ha Lectert sikerül szóra bírnia, "Buffalo Bill" nyomára juthatnak. Utolsó esélyként Clarice Starlinget, az FBI akadémia jól képzett, ambiciózus, fiatal növendékét bízza meg, hogy próbáljon a doktor bizalmába férkőzni. Lecter átlát a trükkön, de hirtelen ötlettel úgy dönt, hogy segít a lánynak. Megkezdődik a macska-egér játék Crawford, Starling és Lecter között, aki bizonyos kedvezményeként információkat ad cserébe..

A szerző művei könyvtárunkban >>

Harris, Thomas: A Vörös sárkány >>

A mostani regényben a főszereplőnek, Will Graham FBI-ügynöknek különös képessége segítségével sikerül rács mögé juttatnia Hannibal Lectert, aki miután legyilkolja áldozatait, meg is eszi őket. Graham a bűnügy lezárása után békés, nyugodt életre vágyik, és nem kívánja tovább segíteni a bűnüldözés munkáját. Három év múltával azonban egykori munkatársa, Jack Crawford kér tőle segítséget. Úgy tűnik, egy újabb sorozatgyilkos oltja ki brutális módon családok életét. Az egymástól távoli városokban, mindkét esetben holdtöltekor öli meg egy-egy család valamennyi tagját a gyilkos. Az áldozatok testét vágások és sűrű harapások nyoma borítja. Will, akit igencsak megviselt, amikor egykoron Hannibal fejével kellett gondolkodnia, hogy elkaphassa az örült gonosztevőt, most ismét használnia kell különös képességét, és bele kell helyezkednie a „Csorbafogúnak” titulált gyilkos gondolatvilágába.

Harris, Thomas: Hannibal ébredése >>

A kis Hannibalt és családját Hitler keleti hadjáratai űzik ki az ősi Lecter-kastélyból. Hosszú bujkálás után szülei egy bombatámadásban meghalnak, ő és kishúga, Mischa fogságba esnek. Fogvatartóikkal éheznek néhány napig, mikor azoknak a betegeskedő kis Mischára támad gusztusuk. Hannibal megmenekül a karmaikból, és szörnyű élményeitől kísértve Franciaországba kerül nagybátyjához, Robert Lecterhez. Hannibal először akkor verekszik össze a helyi hentessel, amikor az nagybátyja elbűvölő feleségét, Lady Muraszakit sértegeti, majd miután a gazember az elégtételt követelő Robert Lectert leszúrja, Hannibal kegyetlenül véres bosszút áll, és közben a szeme sem rebben…

James, P. D.: Gyilkos szándék >>

Phyllis Dorothy James bárónő több mint fél évszázada született krimi történeteinek állandó főszereplője, az arisztokratikus küllemű, költői hajlamú nyomozó, Adam Dalgliesht, a Scotland Yard főfelügyelője. A férfi egy irodalmi esten vesz rész, amikor a szalon emelkedett hangulatát nemsokára megszakítja egy neki szóló üzenet, amelynek értelmében azonnal egy gyilkosság helyszínére kell mennie. A Steen Pszichiátriai Klinika alagsorába egy vésővel átdöfött szívű nőt találtak az alkalmazottak. A nyomok alapján lassan halad előre a felügyelő, kihallgatja az intézmény valamennyi alkalmazottját a bentlakókat is, ekkor egyre világosabbá válik számára, hogy a nyugalom, amely belengi a György korabeli klinika mindennapjait, valójában hamis álca, amellyel a gyilkos igyekszik elfedni az ápoltak és ápolók valamint az orvosok és a segédszemélyzet között meghúzódó ellentéteket, amelyek körében kereshető a gyilkosság kiindulópontja.

A szerző művei könyvtárunkban >>

Kepler, Lars: Homokember >>

A történet szerint a fagyos stockholmi éjszakában a vasúti sínek között egy fiatal férfi botladozik. Amikor egy mozdonyvezető észreveszi a különös alakot, értesíti a rendőrséget és miután megállapítják a személyazonosságát, Mikael Kohler-Frost-ot kórházba viszik, itt azonban döbbenetes dolog derül ki. A férfi már évek óta a halottak listáján szerepel. A sápadt, lesoványodott, beteg fiatalembert már hét éve hivatalosan is holtnak nyilvánította a rendőrség. Miután annak idején a fiú a húgával együtt tűnt el, a nyomozás azt állapította meg, hogy a sorozatgyilkos, Jurek Walter oltotta ki a testvérpár életét. Mikael elbeszéléséből kiderül, hogy mostanáig rabságban tartották mindkettőjüket és a húga még jelenleg is életveszélyben van, mert ő nem tudott a bátyjával kiszabadulni. Jurek azonban minden gyanú fölött áll, hiszen őt évek óta a rabkórházban őrzik és senkivel sem léphet kapcsolatba. Akkor mégis, hogyan lehetséges mindez?

A szerző művei könyvtárunkban >>

Kubica, Mary: A harmadik >>

A Foust család: az apa, Will; az édesanya, Sadie és két kamasz fiuk, Otto és Tate elköltöznek Chicagóból, egy kisvárosba, Morgan Bainestbe. Will nővére, Alice itt lett öngyilkos, felakasztotta magát házuk padlásán és örökségül hagyta testvérére a hatalmas épületet, benne tizenhat éves kamaszlányával, Imogennel. Amikor a család beköltözik az óceánparti házba Sadie úgy érzi, hogy a falakból rejtély és szomorúság árad, nem mellesleg Imogen olyan barátságtalanul, mi több elutasítóan viselkedik velük szemben, hogy az asszonynak egyre inkább az az érzése, kár volt elfogadniuk az örökséget. Beköltözésük után néhány héttel meggyilkolják közvetlen szomszédjukat, Morgan Bainest. A rendőrség egy telefonbeszélgetést rögzített, amikor a Bainest család házából egy rémült kislányhang telefonált az őrsre és segítséget kért, mert nem tudta felébreszteni Morgant…

Mezei Petra: Mint a homokszemek >>

A főszereplő, Alex művelt, okos, modern, mai nő, aki tisztában van azzal, hogy mit akar „kiszakítani” magának az életből. Remek érzéke van az üzlethez ennek okán egy élvonalbeli biztosítótársaságnál, az Elionnál, amely Európa harmadik legnagyobb cége, felsővezetőként dolgozik. Úgy tűnik, minden rendben van az életében, jó állása van és bár szingliként éli az életét, ez cseppet sem zavarja, mert ezt az életformát önálló és független nőként maga választotta. Egy napon önhibáján kívül, egy biztosítási ügy kapcsán belekeveredett egy bestiálisan legyilkolt család ügyébe. Ez olyan sokkos állapotba sodorta, hogy utána távozott az Eliontól, majd egy kis cég kárszakértőjeként kezdett el újra dolgozni. A poszttraumás stressz után képtelen a régi módon élni az életét, bár a külső szemlélő magabiztosnak látja Alexet, mindez hamis látszat csupán, mert a lány időközben falakat épített maga köré és már nem az, aki azelőtt volt…

Rose, Karen: Egyedül a sötétben (Cincinnati 2.) >>

Scarlett Bishop gyilkossági nyomozó épp Cincinnati legkeményebb körzetében járőrözik, amikor észreveszi a súlyosan sérült veterán katonát és járőrt, Marcus O'Banniont, aki egy fiatal ázsiai lány holtteste mellett fekszik. Marcus állítása szerint a lányt, aki halálos sebet kapva az ő segítségét kérte, egy a környéken élő család terrorizálta és kínozta meg végzetesen. Scarlett és a lábadozó Marcus közösen kezdik meg a nyomozást. Ahogy egyre közelebb és közelebb kerülnek a tetteshez, nyilvánvalóvá válik, hogy csak akkor járhatnak sikerrel, ha ők maguk is olyan kíméletlenek lesznek, mint maga az elkövető…

Rowling, J. K.: Zavaros vér >>

Cormoran Strike a történet elején hazautazik Cornwallba, hogy meglátogassa haldokló nagynénjét, Joant. Megkeresi azonban egy ismeretlen nő, a magándetektív segítségét kérve. Az édesanyja, Margot Bamborough ugyanis még 1974-ben tűnt el, rejtélyes körülmények között: Londonba indult, orvosi vizsgálatra, és soha nem tért vissza. Bár Strike nem szokott foglalkozni hasonló, ún. „döglött ügyekkel”, mégis elvállalja a munkát, méghozzá partnere, Robin Ellacott segítségével. Miközben magánéleti gondjaikkal is viaskodnak (Robin például egy válás közepén van, és nem tud mit kezdeni Cormoran iránti érzéseivel), és más ügyekben is folytatnak nyomozást, ez az eset egyre bonyolultabbá válik. Úgy tűnik ugyanis, hogy a rejtélyes eltűnésben ezoterikus szálak is felbukkannak. De vajon mi köze van a tarot kártyáknak az esethez? Lehet, hogy egy pszichopata sorozatgyilkos, a börtönben ülő Dennis Creed áll a háttérben?

A szerző művei könyvtárunkban >>

Sigurđardóttir, Yrsa: Vesztőhely >>

A skandináv írónő Freyja & Huldar esetei című krimisorozatának negyedik darabját tartja kezében az olvasó. A gyermekpszichológus, Freyja és a nyomozó, Huldar ismét egy pokoli módon elkövetett gyilkosság felderítésén fáradoznak. Izland fővárosától, Reykjaviktól nem messze különös látványosság magasodik ki a lávamezőből. Bitó-kőnek nevezik ezt a helyet, mert valaha, főként a középkor idején itt végezték ki a halálra ítélteket. Már régóta csak a turisták figyelmét kelti fel a hatalmas kő fölé magasodó akasztófa, a történet idején azonban egy felakasztott ember himbálódzik a kötélen. A szerencsétlen ember látszólag öngyilkos lett, de Huldar azonnal észreveszi a mellkasából kiálló hatalmas szöget, amely minden kétséget kizáróan arra utal, a férfit meggyilkolták. Nemsokára kiderítik, hol lakott a megölt ember, ám amikor a lakásba becsöngetnek ott egy riadt szemű négy és hat év közötti gyermek les ki az ajtórésen…

Fantasztikus regények, fantasy, sci-fik

Kloos, Marko: Bajtársak >>

Marko Kloos regényfolyama a Frontvonalak, a Felderítők, a Tengerészek és a Renegátok című regények után immár ötödik kötetével folytatódik. Tovább követhetik Andrew Grayson űrháborús kalandjait, valamint a nyurgáknak nevezett lények elleni totális háború részleteit. Egyesek szerint eljött az idő, hogy az emberek visszavegyék a Marsot az idegen lényektől – több mint egy évvel azután, hogy a vörös bolygó elesett. Mindeközben a Marson ragadt emberek készletei és oxigénjük vészesen fogy. A Földön is riadóztatják az erőket, mert a nyurgák hirtelen rajta ütnek a thulei bázison, Grönlandon. Vajon sikerül őket visszaverni? Grayson és Halley, a frissen kiképzett katonák élén szembe tud szállni a nyurgákkal? És vajon sikerül megmenteni a Marson ragadt embereket? Lehet, hogy ez lesz a két faj összecsapás-sorozatának eddigi legvéresebb fejezete?

Kulikov, Roman Vladimirovič: S.T.A.L.K.E.R. - A két mutáns >>

Újabb a Zónában játszódó regénnyel, a S.T.A.L.K.E.R. széria harmadik kötetével jelentkezik az orosz szerzőpáros. A korábbi kötetben Alekszej Szennyikov százados, a veterán stalker két tábornok társaságában eltűnt a Zónában, és azóta sem sikerült megmenteni őket. Pedig főnöke, Oleg Palics mindent megpróbált megtenni az előkerítésük érdekében, és erre utasítja most a Szolgálat újabb alakulatának vezetőjét, Kratcsin őrnagyot is. A háttérben azonban más szálak is mozognak: a mendemonda szerint az áthatolhatatlan anomáliákkal védett Patkó-tó egyik szigetén él egy tavi stalker, aki nem kevés relikviát halmozott fel. Minderre nem csak a Szolgálatnak, hanem a katonai stalkereknek és a banditákkal ideiglenes szövetséget kötő Szabadság klán tagjainak is fáj a foga. Vajon melyiküknek sikerül megkaparintania a kincset? Mit kezdjenek az események középpontjába keveredett két mutánssal? És előkerül Szennyikov százados?

Tinisarok

Dawson, Juno: Kifutó modell >>

A tizenhatéves lány, Jana Novak szerb szüleivel együtt London külvárosában egy átlagos lakótelepen él. A lány barátnőjével, Laurellel sétál az utcán, amikor észreveszi, hogy valaki követi őket. Megszaporázzák a lépteiket, mert Jana arra gyanakszik, hogy egy pedofil akaszkodott rájuk, de hamarosan kiderül, egészen másról van szó. A fiatal férfi, Tom megszólítja őket, majd közli velük, a divatszakmában dolgozik, modelleket fedez fel és Jana pont az az alkat, akit keres. A 180 centinél magasabb lány úgy érzi, ettől a perctől kezdve minden megváltozik majd az életében és ez így is történik, ám az álomvilág, amely külső szemlélődő számára tökéletesnek tetszik, belülről egyáltalán nem az. Miután Jana tagja lesz ennek a csillogó életnek, azzal kel szembesülnie, hogy a modellek nagy része, hogy étvágyát elfojtsa, drogokkal él. Tom úgy érzi, Janával „megfogta az isten lábát”, mert mindenki az évtized felfedezettjeként tekint a lányra…

Maros Edit: Bonyolult egy banda >>

A Bonyolult egy csaj című regényből ismerhettük meg Szabó Adél tizenötéves gimnazistát, aki nem igen találja meg a közös hangot az „őseivel”, de az osztálytársaival sem igazán. Az előző történet végére aztán rájött, hogy nemcsak Bálint szerelmes belé, hanem ő sem érzékelten a fiúval kapcsolatban. Arra azonban nem számított, hogy a karácsonyi szünettel párhuzamosan a fiú Németországba költözik. Előtte a fiú még adott neki egy kulcstartót, mely boldogsággal töltötte el – most azonban nem tud róla semmit, még a Facebook-profilját is inaktiválta, és nem hallat magáról. Vajon viszont látja még valaha? Vagy inkább fogadja el Soma mozimeghívását? Mi vár rá a sítáborban, Valentin-napon vagy az iskolai bálon?

A szerző művei könyvtárunkban >>

Életrajzok, memoárok

Jaku, Eddie: A világ legboldogabb embere >>

Lipcsében született, 1920-ban Abraham Salomon Jakubovich, a Lengyelországból emigrált Isidore Jakubovich és Lina gyermekeként. Apja az első világháború után saját gyárat nyitott Lipcsében, és nem sokkal később megszületett Abraham, majd a húga, Henni. 1933-ban azonban Hitler hatalomra jutott Németországban. A gimnáziumot már el sem kezdhette, így apja bejuttatta egy gépészmérnöki iskolába Tuttlingenbe – ami később, túlzás nélkül az életét mentette meg. 1938-ban, nem sokkal tizennyolcadik születésnapja előtt osztályelsőként végzett, majd egy helyi gyárban precíziós orvosi műszerekkel kezdett dolgozni. De nagyon hiányzott a családja, így az az ötlete támadt, hogy titokban meglátogatja őket Lipcsében. Mindez végzetes hibának bizonyult. Szülei házassági évfordulójához időzítve, november 9-én érkezett meg Lipcsébe. Bujkáló szüleit nem találta ott, csak a kutyájukat. Éjjelre ott aludt, amikor egyszer csak nácik rátörték az ajtót…

Noah, Trevor: Bűnben születtem >>

1984-ben, a dél-afrikai Johannesburgban született Trevor Noah stand-up komikus, aki jelenleg az amerikai szatirikus hírműsor, a Daily Show műsorvezetője. Gyermekkorában még jócskán létezett az apartheid, amit az is jelzett, hogy szülei kapcsolata, az ún. erkölcstelenségi törvény alapján illegálisnak számított. Anyja, Patricia Nombuyiselo Noah ugyanis xhosza származású, apja, Robert azonban svájci német. Apja később vissza is tért Svájcba, Noah-t pedig anyja és anyai nagyanyja nevelte fel. Egy johannesburgi katolikus magániskolába járt. A fiú már középiskolás korában el kezdett fellépni: szerepelt a televízióban, egy dél-afrikai szappanoperában, később pedig rádiózott, ismeretterjesztő, sport- és pletykaműsorokat vezetett. Édesanyjával együtt 2011-ben költözött az Egyesült Államokba.

Slade, Emma: Szabaddá lenni >>

A valós történet írója, Emma Slade felszentelt buddhista szerzetes, jóga és meditációs oktató, aki minden évben több hónapot tölt el Bhutánban. Azonban hosszú út vezetett el idáig, amíg Emma meglelte lelkének békéjét, és rátért arra az útra, amelynek során maga mögött hagyta a földi hívságokat, talmi csillogású értékeket, hogy valós értelmet adjon az életének. „Üss vagy fuss!” – tartja a közvélekedés, arra a helyzetre utalva, amikor az ember életveszélyes, testét és lelkét hirtelen leblokkoló szituációba kerül. Emma a futást választotta, amikor befektetőként egy külföldi szakmai program során, Dzsakartában betörtek a szállodai szobájába és pisztolyt szegeztek a mellkasának. Először könyörögve kérte támadóját, hogy ne oltsa ki az életét, majd amikor az első sokkból felocsúdott, futni kezdett. Ezzel a futással indult meg azon az úton, amelynek során régi életét maga mögött hagyva, lelkileg is gyökeres változáson ment át.

Stájn Emma: Kőbölcső >>

Stájn Emma regénye nyitókötete a Saját szoba könyvek című sorozatnak, amely célja szerint, megtörtént eseményeken, személyes élményeken alapuló, női perspektívából láttatott és elbeszélt történeteket kíván egybe gyűjteni. Valamennyi történet témáinak súlyosságával és az elbeszélők őszinte monológjaival megrendíti majd az olvasókat és vélhetően arra ösztönözi majd az érdeklődőket, hogy továbbgondolják a regényben leírtakat. Ekként van ez a mostani, elsőkötetes író történetének olvasása közben is. Az írói vallomás szerint az önéletrajzi történet azt az időszakot meséli el, hogyan birkóztak meg az erősen traumatizált kislány befogadásával, akinek lelkéhez számos szeretetteli próbálkozás ellenére sem találták meg az utat. Örökbefogadott és saját gyermekei személyiségi jogának védelmében az írónő megváltoztatta a neveket, még a történetben szereplő kutyáét, a kis shih-tzu kölyökét is, de a leírt tények mind igazak.

 

tovább (Ismeretterjesző könyvek, Gyermekkönyvtár) >>