Vissza a nyitóoldalra

Bódis Gábor

 

Pályakép >>

Beszélgetések, cikkek >>

Díjak, kitüntetések >>

"Bódis Gábor 1969-ben kapcsolódott be Dunaújváros sportéletébe. Mint labdarúgó a Dunaújvárosi Kohász SE játékosa volt, ahol tagja volt az NB l-es csapatnak. 1975-ben súlyos szemsérülést szenvedett, így félbeszakadt labdarúgó pályafutása. A labdarúgástól azonban nem szakadt el, a Dunaújvárosi Kohász SE-nél, majd annak jogutódjánál különböző technikai feladatokat látott el. Ő végezte az utánpótlás és a felnőtt csapat adminisztratív feladatait, és a csapat körüli egyéb más tevékenységeket is ellátta.
    A felnőtt csapatnál végzett szakmai munkájával kapcsolatban soha, semmilyen kifogás nem merült fel. Technikai vezető tudását jól bizonyítja, hogy a 2000-ben bajnokságot nyert, majd a nemzetközi porondra kikerült labdarúgó csapatnak is ő volt a technikai vezetője. A fiatal labdarúgókat úgy támogatta, mint saját gyermekeit, a felnőtteket pedig, mint egy gondoskodó nagyapa.
    Bódis Gábor példás munkája is igazolja: nemcsak azok az emberek tesznek nagyot a sportért, akik az első vonalban dolgoznak, hanem azok is, akik elhivatott munkájukkal biztosítják a feltételeket a háttérben ahhoz, hogy zökkenőmentes legyen egy-egy csapat működése."

Forrás: Dunaújváros Online >>

Díjak, kitüntetések:

2010 - Dunaújváros Sportjáért díj