Vissza a nyitóoldalra

Boromiszáné Máté Ágnes

Pályakép >>

Beszélgetések, cikkek >>

Díjak, kitüntetések >>

 

"Boromiszáné Máté Ágnes 1976-ban szerezte meg atlétika szakedzői diplomáját a Testnevelési Főiskolán. 1976-tól a Dunaújvárosi Kohász atlétika szakosztályában folytatott edzői és technikai vezetői tevékenységet, majd ’79-ben a pécsi Tanárképző Főiskolán testnevelő tanári diplomát, illetve 2002-ben a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Karán gyógypedagógusi diplomát szerzett.
Tanári pályáját a József Attila Általános Iskolában kezdte 1988-ban. Az itt eltöltött évek eredményes sportmunkájáért a Művelődésügyi Miniszter dicsérő oklevelét vehette át. 1992 szeptemberétől 5 éven át a Vasvári Pál Általános Iskolában dolgozott testnevelő tanárként. Ezt követően ment a jelenlegi munkahelyére, a Móra Ferenc Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Logopédiai Intézet és Nevelési Tanácsadó Intézetbe. Mint fogyatékosügyi referens hat éve felelős a sajátos nevelési igényű tanulók megyei diákolimpiai versenyeinek lebonyolításáért, és az országos diákolimpiára való eljuttatásukért. Atléta edzőként a Dunaújvárosi Kohász SE-ben, a DAC-ban, majd a DVSI-ben tevékenykedett. Tanítványaival elért számtalan kiváló eredménnyel letette névjegyét a városi és országos atlétikai életben. Évtizedeken át főszervezője a városi szintű atlétikai diákolimpiai versenyeknek, és a játékos sor- és váltóversenyeknek. Pályafutása során már több elismerésben is részesült, többek között a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének, a "Kimagasló munkásságáért" oklevelét vehette át 1994-ben, illetve 2006-ban "A fogyatékos gyermekekért végzett áldozatos munkájáért az NSH elismerő oklevelét" vehette át. Tanári tevékenysége mellett a Dunaújvárosi Atlétikai Szövetség elnöke, a "Mozdulj Diák" DSE elnökhelyettese, a Fogyatékkal Élők Fejér Megyei Sportszövetségének elnökségi tagja, valamint a Sajátos Nevelési Igényű Tanulók Fejér Megyei Diáksport Bizottságának elnökségi tagja.

Boromiszáné Máté Ágnes mint sportoló, edző, sportvezető és testnevelő tanár kiemelkedő eredményeket ért el, amellyel nagymértékben hozzájárult Dunaújváros országosan elismert sportsikereihez. A város közgyűlése érdemei elismerésének jeléül a "Dunaújváros Sportjáért" Díjjal jutalmazza a kiemelkedő pedagógust!"

Forrás: Dunaújváros Online>>

Díjak, kitüntetések:

1994 - Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének "Kimagasló munkásságáért" oklevél

2006 - "A fogyatékos gyermekekért végzett áldozatos munkájáért az NSH elismerő oklevél

2012 - Dunaújváros Sportjáért Díj