Domanovszky Endre festőművész
Önálló kötetei könyvtárunkban >>
Kötetek Domanovszky Endréről >>
Domanovszky Endréről a wikipédiában >>
"Domanovszky Endre (Bp., 1907. jan. 23. – Bp., 1974. máj. 15.): festő, Munkácsy-díjas (1952), Kossuth-díjas (1953, 1956), érdemes művész (1960), kiváló művész (1963), Domanovszky Sándor történész fia. A Képzőművészeti Főiskolán (1926 - 1932) Glatz Oszkár növendéke volt. Már első bemutatkozása sikert aratott a Szinyei Társaság Tavaszi Szalonján (1929). Nagyobb méretű figurális alkotásokkal jelentkezett, melyeken a kompozíció, a térábrázolás, a figurák egymáshoz való viszonya szigorúan megszerkesztett, az itáliai korareneszánsz hagyományain épült (Jairus leánya, Angyali üdvözlet). Távol-keleti útjain szerzett ismeretek és benyomások hatására a síkszerű, kétdimenziós ábrázolás lehetőségeit kutatta. 1935-től kárpitokat is kiállított. 1938-ban és 1941-ben az Ernst Múzeumban mutatta be munkáit. Ezekben az években az Iparművészeti Iskolán alakrajzot, anatómiát és szőnyegszövést tanított. Művein egyre inkább a festői látásmód érvényesült, a szín, a fény és árnyék kontrasztja kompozíciós elemmé vált. Az 1940-es évek első felében szívesen festett csendéleteket. 1945-től a Képzőművészeti Főiskolán ornamentika-szerkesztést tanított és kárpitszövő műhelyt vezetett. 1949-től a főiskola festőtanára, majd 1956-tól a főiskola igazgatója volt. Művészi pályájának jelentős állomása a Közösségi művészet felé c. kiállítás (1948), amikor újra az embert állította érdeklődése középpontjába (Pihenő bányászok c. gobelinvázlat). 1949–1955 között keletkezett táblaképei nagy témagazdagságot mutatnak: munkaábrázolás, történelmi képek, zsánerjelenetek, interieurök (Dolgozók esti festőiskolája, Zászlóvarrók, Negyvennyolcas zászlók átadása stb.). Tervezett ezen kívül építészeti objektumokhoz kapcsolódó monumentális műveket is. 1952-ben hét nagy pannót tervezett a moszkvai mezőgazdasági kiállításra. 1954-ben kezdett hozzá a Dunai Vasmű nagyszabású freskójának elkészítéséhez. Műve a kor legjobb magyar murális művei közé tartozik, a korszak időtálló emléke. A freskóhoz készített tanulmányai során szerzett élmények hatására sorozatot festett az olvasztárokról. E korszakban keletkezett táblaképei általában bensőségesebbek (Szobanövény, Sárgaruhás nő, Akt stb.). A brüsszeli világkiállítás magyar pavilonja számára készült a Gyümölcsszedők c. pannója (1958). Ugyanebben az évben jelentős anyaggal szerepelt a Velencei Biennálén. 1959-ben gyűjteményes kiállítása volt a Műcsarnokban. Épületdíszítő munkáin (az 1967-től 1974-ig tartó időszakban) egyre inkább a festői látásmód került előtérbe. E periódusban teljesedett ki alkotóereje, egyéni stílusa. Jelentős művei: 1967: Gyümölcsszedés, mozaik, gödöllői Agráregyetem.; 1968: Disputa, szövött kárpit, Miskolc, Nehézipari Műszaki Egyetem; 1969: Szövőnők, szövött kárpit, BTM; Vas megye műemlékei, szövött kárpit, Vas megyei Tanács, Szombathely; 1970: az Országos Műemléki Felügyelőség mozaikja, Bp.; 1971: Lovak, szövött kárpit, Vadászati Világkiállítás; Fonó, szövött kárpit, Moszkva, magyar nagykövetség fogadóterme; 1972: Jegyesek, szövött kárpit, Dunaújváros, házasságkötő terem. 1973-ban kárpitot készített Pest, Buda és Óbuda egyesítésének centenáriumára. Gyűjteményes kiállítását 1971-ben a BTM rendezte meg. Részt vett a művészeti közéletben, elnöke volt a Magyar Képzőművészek Szövetségének 1955–1959 és 1963–1966 között. Közreműködött a képzőművészeti beruházások, épületdíszítő alkotások megvalósulásával kapcsolatos bírálati munkában. Az MNG és a BTM számos jelentős alkotását őrzi, Dunaújvárosban emlékmúzeum nyílt hagyatékából."
forrás: Magyar Életrajzi Lexikon >>
1952 - Munkácsy-díj
1953 - Kossuth-díj
1956 - Kossuth-díj
1960 - Érdemes művész
1963- Kiváló művész
