Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    
július 08.
Kőoszlopokat (padrăo) is szállítottak az új felfedezések jelölésére.
"Nem annyira a csínját, mint inkább a hasznát kell becsülni ennek a munkámnak. "
Byron és Keats mellett az angol romantikus költészet egyik legjelentősebb képviselője volt.
A Coca Cola kitalálója, amely máig az ő titkos receptje szerint készül.
1905-ben ő készítette el az első intelligenciatesztet, gyermekek számára
„Egy várost teremtett – s ez nem semmi” Finta József
július 09.
Szondi György és 146 katonatársa halt hősi halált a török Ali basa és serege ellen.
„Drága szerelmem, hogy engedhetnélek elmenni?” (Mindhalálig)
Az amerikai fizikus találta ki a FEKETE LYUK ÉS A FÉREGLYUK kifejezéseket
Haláláig és még néhány évtizeden át az egész ország "Pósa bácsi"-ja volt.
A kétnapos rendezvény a vasas néptáncegyüttesek II. országos találkozója volt.
július 10.
Tesla alakja fontos szerepet kapott A tökéletes trükk című könyvben és filmben.
"... emlékezés, amely megkérdezésünk nélkül, hirtelen tör ránk, és elénk állítja az eltűnt időt." Szerb Antal
A Carmina Burana nagyon érzéki, találékony és változatos zene
Róla mintázta Ian Fleming James Bond alakját
Egy tanárt azért fogtak perbe, mert diákjainak a darwini evolúciós elméletet tanította.
Az elsőt 1997-ben osztották ki, azóta már több mint 60-an kapták meg a díjat.
július 11.
"A csokoládé kakaóbabból készül, ami fán terem. Vagyis egyfajta növény. Következtetésképp a csokoládé gyakorlatilag saláta."
Oroszországi munkája miatt Észak Körösi Csomája néven szokták emlegetni.
Az amerikai dzsessz és a klasszikus zene egyesítésének megvalósítója.
A XX. század magyar művészetének népszerű alakja.