Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1963. június 16-án halt meg Prohászka Lajos

A magyar kultúrfilozófiai pedagógia egyik legnagyobb alakja volt.

Egész életében foglalkoztatta a pedagógia és a filozófia. A Pedagógiai Intézetben fizetés nélküli tanársegédként; az Egyetemi Könyvtárban többféle munkakörben dolgozott, saját pénzből külföldön járt tanulmányutakon.

A pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem és a budapesti Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemen is magántanárként tevékenykedett. Az Atheneaum című filozófiai folyóirat szerkesztője volt, a Pedagógiai Lexikon összeállításában is több szócikkel segédkezett.

 

„Prohászka Lajos 1897-ben Brassóban született német–szláv eredetű családból. S bár szülővárosától már kora gyermekkorában elkerült, élete végéig rendkívül erősen vonzódott Erdélyhez: ezt az érzést – a korviszonyok hatásain túl – a korán meghalt apa emléke, valamint egy erőteljes egyéniségű, egyetlen fiát imádó, s a visszahúzódó természetű fiún szinte uralkodó anya Erdélyhez fűződő nosztalgiája is táplálta.

Az inkább németül, mint magyarul beszélő, mélyen vallásos (szűkös körülmények között élő) anya Budapestre költözött, a gyermek Prohászka már itt, a fővárosban végezte elemi, majd középiskolai és egyetemi tanulmányait.

 

Az 1930-as évek elejétől a pedagógia magántanára, majd 1935-tõl tanára volt a budapesti egyetemen. (…) A zárkózott, introvertált fiú különleges szellemi képességei korán megmutatkoztak. Jól tükrözik ezt kamaszkori és egyetemi évei alatt írt naplófeljegyzései, amelyek azt is tanúsítják, hogy ez az érzékeny intellektus mélyen magába szívta a háborús évek előtti és alatti szellemi élet éppen aktuális ösztönzéseit: a titkos lázadásnak, a káini “rossz” előrehajtó szerepének eszméit, a századelőn megerősödött Nietzsche-kultuszt, az életfilozófiának, majd egy új, mélyebb idealizmusnak a hatásait.”

 

forrás: Lackó Miklós: Egy nemes konzervatív. A kultúrfilozófus Prohászka Lajos. in Történelmi Szemle, 1998. 3-4. sz.

Kapcsolódó linkek