Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

2004. március 27-én halt meg Robert Merle

Egész életében a fajgyűlölet, a háborúk ellen és az emberi jogokért küzdött.

Hírnevét az 1949-ben kiadott Két nap az élet című regénye alapozta meg: a szerző önéletrajzi ihletésű háborús története a dunkerque-i csata utolsó napjait, a tengerparton rekedt francia katonák reményvesztett halálvárását örökíti meg. Írását még ebben az évben Goncourt-díjjal (francia irodalmi díj; az év "legjobb és legképzelettelibb prózai művének" jár) jutalmazták.

„Merle-nek ez a regénye személyes élményei alapján született. Az író 1940-ben részt vett a dunquerque-i csatában, ahol a németek az angol expedíciós hadsereggel jelentős francia egységeket is bekerítettek, melyeknek csak súlyos veszteségek árán sikerült a La Manche-csatornán átkelniük Angliába. A meg-megújuló bombatámadások, a szétomló egységek katonáinak menekülése, a behajózásra váró angolok pánikhangulata teremti meg a tehetetlen várakozás és a bénító kiszolgáltatottság atmoszféráját. A főszereplők francia katonák: Maillal, Alexandre, Pierson és Dhéry egy lakókocsiban élnek együtt. Mindannyian változtatni próbálnak tragikus helyzetükön...”

forrás: Robert Merle: Két nap az élet (könyvismertető)

 

Ezt művét még sok, hazánkban is ismert és kedvelt regény követett: A mesterségem a halál, A sziget, a Malevil, vagy a Francia históriák sorozat. Az Állati elmék regénye 1967-ben jelent meg: ebben „megjósoltam, hogy az emberek egyszer a békés delfineket háborús célokra fogják majd felhasználni: ez meg is történet két évvel később a Tonkini-öbölben, ahol az észak-vietnami békaemberek ellen vetették be őket – a minap pedig a Perzsa-öbölben tengeralattjárók aknáit deríttették fel velük.” A szerző maga sem hitte volna, hogy – ahogy ő fogalmazott – „politikai célú utópisztikus regény”-e valóra válik.

(forrás: Merle, Robert: Majomábécé. Európa, 1992. 7-8.o.)

A Két nap az életből 1964-ben, a Malevilből 1981-ben film, A szigetből A lázadók szigete címen mini tv-sorozat készült. 95 évesen, szívrohamban halt meg Párizs melletti otthonában.

Kapcsolódó linkek