Évfordulók, események

„Ennek a chagalli világnak megvannak a saját törvényei, szokásai, s a benne zajló életnek, eseménynek megfelelő szabályai, belső logikája. Sokakat foglalkoztat a chagalli titok megfejtése. Chagall önmaga adja meg a választ, ő nem titkolózik, nyílt és nyitott, nyelve mindnyájunk számára elérhetővé válhat, csak el kell engedni magunkat, hagyni csapongani fantáziánkat, szabad képzeletáramlást engedélyezni magunknak, az álom és az ébrenlét közötti állapotban felmerülő látomásainkat őrizni. Chagall a tudatos és a nem tudatos közötti folyamatok festője. (…) nem állít cenzúrát a külső és a belső világ közé, azt festi, ami és ahogy felbukkan emlékeiben, érzékszervei elsődleges ingereinek, utasításának engedelmeskedve.

Önarckép (1914)

Én és a falum

Menyegző

Cirkusz

Nem arra kell keresni a választ, hogy miért kék vagy zöld a szamár, miért fejen állva hegedül valaki, és miért van hét ujja a festőnek. Metamorfózisok, áttűnések játszódnak le szemünk előtt. A festő, ha úgy tetszik, mindenható, mint a gyerek és mint az ember teremtette Isten, és így mindent átszellemít, mindent antropomorfizál is.

Nincs éles határ virágok, emberek, természeti elemek és állatok között, Itt minden valóságosan megelevenedik, mint az álmokban, és mindennek, mindenkivel bármi megtörténhet. Öröm és bánat, boldogság és szomorúság, jók és rosszak, komikum és tragikum együttesen vannak jelen festményein. Ha olykor elbillen is a mérleg, és hol a fájdalmak, keservek húzzák le a serpenyőt, hol a vidám, felszabadult örömök, végül is megteremtődik az egyensúlyi állapot. A nyomasztó magányt is megosztja egy bizakodó tekintetű tehénke, a vérözönben is megcsillan a reménysugár. S mindez nem a közhelyek szintjén, hanem érzékeny utalások formájában jelenik meg a képeken.”

(forrás: S. Nagy Katalin: Marc Chagall. Gondolat, 1980, 6-8.o.)