Évfordulók, események

Sokak szerint ő volt a matematika utolsó nagy polihisztora. „Érdeklődést keltett ő – elemi erővel – a föld összes matematikusai között. Tételei, problémái gondolkodásra serkentettek mindenütt, és nagyon jelentékeny eredménnyel. A matematikai folyóiratok hangoznak és visszhangoznak a nevétől. Kortársak kiadott levelezéseiben olvashatjuk, hogy a matematika mesterei megilletődve szemlélték e csodás tehetség műveit. (…) A kutatás lázában töltötte egész életét. Úgyszólván nincs fejezete a tiszta matematikának, geometriának, a matematikai fizikának, asztronómiának, geofizikának, geodéziának, mely neki fényes fölfedezést vagy nagyértékű földolgozást ne köszönhetne.”

(forrás: Fejér Lipót: Néhány szó Henri Poincaré-ról in: Nyugat, 1912. 5. sz.)

Poincré már nyolc évesen a nancy-i líceumba kezdett járni: az ott töltött 11 év alatt szinte minden tantárgyból, amit tanult, osztályelső volt. Matematika tanára egyszer úgy írta le, mint a „matematika démona”.

1879-ben matematikából doktorált a párizsi egyetemen. Doktori értekezését a differenciálegyenletekből írta, amellyel a bírálók igen kritikusan bántak. Munkájának elejét dicsérték, azonban a végét így jellemezték: „... a tézis fennmaradó része egy kissé zavaros, és azt mutatja, hogy a szerző még nem volt képes a saját gondolatait tiszta és érthető formában kifejezni. Mindazonáltal, figyelembe véve a vizsgált tárgy komplexitását és az írásban megjelenő tehetséget, az oktató kar ajánlja, hogy Poincaré doktori címet kapjon annak minden privilégiumával.”

A mindössze 32 éves tudóst a Francia Tudományos Akadémia 1887-ben tagjának, majd 1906-ban az elnökének választotta. Ő volt az egyetlen olyan tag, akit az Akadémia mind az öt szekciója jelölt: a geometriai, a mechanikai, a fizikai, a földrajzi és a navigációs osztály is. 

Toulouse francia pszichológus 1910-ben egy könyvet jelentetett meg Henri Poincaré címen. Eszerint Poincaré egy rendkívül pontos és precíz menetrend szerint dolgozott. Napi négy órában foglalkozott matematikai kutatásokkal (10 és dél, valamint délután 5 és 7 között). A késő esti órákban folyóiratcikkeket olvasott.

Az egyik legkülönlegesebb Toulouse írásában, ahogy Poincaré tudományos munkáinak írását jellemezte: Poincaré „nem készít vázlatot, amikor tanulmányt ír. Általában csak elkezd írni anélkül, hogy tudná, mire fog kilyukadni. A kezdés rendszerint könnyű. Úgy tűnik, hogy után minden erőfeszítés nélkül folytatja munkáját. Ezen a ponton nehéz őt megzavarni. Amikor kutat, gyakran automatikusan leír egy képletet, amely később a saját ötletek születéséhez vezethet. Ha a kezdet nehéz, Poincaré nem erőlteti, hanem otthagyja a munkát.”