Évfordulók, események

„Ez az ideák szintjén mutatkozó többletjelentés, sőt az a boldogság is, amit a IX. kivált, abból adódik, hogy a szimfónia utolsó, szöveges tételéből árad a világbéke iránti vágy és a jóakarat. De a mű keletkezésekor már siket zeneszerző művének első három, hosszú és drámai tétele nem a szellem szabadságát vagy a mindent átható örömöt zengi. Sokféle irányból közelít meg roppant bonyolult, bensőséges érzelmeket és lelkiállapotokat. A befejezésnek köszönhetően a IX. mégis a szabadság és az öröm paradigmáját testesíti meg.”

(forrás: Sachs, H.: A kilencedik: Beethoven és a világ 1824-ben.

General Press, 2011, 9-10.o.)

„A IX. szimfóniát 1824. május 7-én mutatták be először a bécsi Kärntnertortheaterben egy hangverseny keretében; és csak következő év tavaszán, március 21-én Londonban. (A másik szimfónia eltűnt: egyes elképzelések szerint a terveket a IX.-be építette be.) Ez volt Beethoven utolsó nagy szerzői estje – ekkora ugyanis már teljesen süket volt. „A színház zsúfolt, a fogadtatás elragadtatott volt.

Évekkel később a zongorista Thalbert, aki jelen volt a hangversenyen, visszaidézte, hogy a Scherzo végeztével Beethoven a kottában lapozgatva állt, mit sem tudva a fergeteges tapsról, mígnem az altista Unger Karolina kézelőjét húzogatva a háta mögött tomboló közönségre mutatott, mire azután megfordult és meghajolt. [...] A IX. szimfónia legnagyobb különlegessége a zárás, a Schiller: Óda az örömhöz című vershez, annak dallamára íródott Örömóda. A verset Beethoven már 1793-ban olvasta; és valószínűleg azóta foglalkoztatta annak gondolata, hogy azt megzenésítse: ez volt az egyik első olyan szimfonikus mű, amely énekkart „használt”.

2003-ban az Európai Unió Beethoven megzenésítését az EU himnuszául választotta (szöveg nélkül, tekintettel az EU-ban használt számos nyelvre). A IX. szimfónia hatalmas hatással volt a zeneművészetre: „... Bruckner, Mahler, Richard Strauss és mások műveinek végtelen sorában visszhangzik”

(forrás: Kerman, J.: Beethoven. Zeneműkiadó, 1986.)