Évfordulók, események

„Jékely Zoltán költő volt. Minden megnyilatkozásában abszolút költő: ahogy az utcán járt, ahogy köszönt, ahogy kissé hadarva a szót, ízes erdélyi hanglejtéssel beszélt, különös mondatfűzéssel lepve meg minden hallgatóját. Mikor novellát ír, akkor is ez a költő szól hozzánk. Mert Jékely Zoltánnál a vers-és a prózaélmény ihletküszöbe – így írta egyszer ő maga – majdnem azonos vagy hasonló. Nagy lélegzetű verseiben e földi lét nem földi titkai, az emberi létezés legvégső kérdései izgatták, erről írt ámulva és szívdobogva, olyan erővel, hogy attól az olvasó szíve is gyorsabban kezd verni. Novelláiban ugyanerről beszél. Ami persze korántsem jelenti, hogy a Jékely-novella elvontságok halmaza volt. Verseiben első pillanatban az érzékelés intenzitása csapja mellbe az olvasót, novelláiban viszont – más műfaj más törvényei szerint – a pikareszkek sodró cselekménye, a különleges, bizarr alakok, rémtörténetek és álmok furcsa keveréke tűnik szembe.”

(Albert Gábor. Az én országom: In memoriam Jékely Zoltán. Nap Kiadó, 2002, 312.o.)

 

„Késő este behozta Anyuka naplóját, mit rólunk gyermekekről vezettek. A sok naiv, elfogult anyai és apai vallomásból megéreztem rajongásukat, hogy Messiások voltunk mindannyian. Tragédiák nőnek apuka s közöttünk: mind jobban-jobban szakadunk el egymástól életfelfogásunkban. Kezdenek fogyni a témák. Fáradt, hallgat vagy nem titkolja neheztelését valamiért. Zsörtölődő s mindenben a maximumot szeretné kapni tőlem, mert még mindig ahhoz a kisgyerekhez mér, akit zseninek tartottak, aki 2 éves korában azt mondogatta: denevér, folyik a vér, s a barack bevágását szenzációsan fenékhez hasonlította!”