Évfordulók, események

A XIX. század második felében egyre több telepes érkezett Európából Észak-Amerika keleti partjaira, ami az őslakók fokozatos nyugatra szorítását jelentette. Földjeik elvételéhez elég volt olykor egy szerződés aláírása (amelynek pontos tartalmával nem mindig voltak tisztában az indiánok), de néha katonai, fegyveres erők bevetésére is sor került.

Később nem volt elég az indiánok nyugati, kevésbé barátságos területre szorítása: a felügyeletük alá akarták vonni az indián törzseket, és rezervátumokba kényszerítették őket. Azonban voltak csoportok, amelyek ragaszkodtak otthonukhoz, és nem akarták elhagyni azt és fegyveres harcokba bonyolódtak az újonnan érkezett „fehér emberekkel”.

1876-ban az apacsokat is egy új-mexikói San Carlos-i rezervátumba akarták telepíteni, néhányan nem voltak hajlandóak feladni nomád életmódjukat, és inkább Mexikóba szöktek. Közöttük volt Geronimo (eredeti neve Goyathlay, „aki ásít”, a Geronimot a mexikói katonák adták neki) is, aki később az csirikava apacs harcosok vezére lett.

Az állandó portyázások során szembekerültek nem csupán a telepesekkel, hanem a mexikói, majd az amerikai fegyveres csapatokkal is. Több összecsapás, elfogás, áttelepítés és szökés után Geronimo úgy döntött, hogy megadja magát: de így is ő volt az, aki – a harc esélytelensége ellenére – a legtovább kitartott. 1886. szeptember 4-én letette a fegyvert az amerikai Nelson Miles tábornok előtt a Skeleton Canyonban.

A harcosokat, valamint a velük utazó nőket és gyermeket több táborba is átköltöztették, mielőtt 1894-ben átkerültek az oklahomai Fort Sill mellé: 27 évig éltek itt hadifogságban. 1913-ban a törzs tagjainak engedélyezték, hogy vagy Oklahomában telepedjenek le a nekik kijelölt földeken, vagy az új-mexikói meszkalero rezervátumban éljenek. Geronimónak azonban sosem engedték meg, hogy visszatérjen szülőföldjére.