Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1931. szeptember 13-án volt a biatorbágyi merénylet

Még ma sem ismerjük a robbantás pontos körülményeit.

1931. szeptember 13-án éjjel 0 óra 20 perckor hajtotta végre Matuska Szilveszter híres merényletét, mely során felrobbantotta a biatorbágyi vasúti hidat az áthaladó bécsi gyorsvonat alatt.

Bár a mozdony vezetője a szerelvények kisiklása után megpróbált megállni, egyetlen kocsi kivételével az egész vonat (a mozdony és az utána besorozott poggyászkocsi, négy személy- és egy hálókocsi) a mélybe zuhant; a merénylet összesen 22 ember életét követelte.

"A drótot kb. kétszáz méternyire vezetted, ahová az induktort rejtetted. Teljes biztonságban érezhetted magad, mert minden oldalról fedezve voltál. A távírópóznára rajzszöggel az Angriff című nemzeti szocialista lap egyik számának címlapját erősítetted föl.

A tiszta helyekre tintaceruzával horogkereszteket rajzoltál, kétféleképpen is, mert nem tudtad, a kereszt horgának, merre kell dőlnie.

Ráírtad még az „Attentat”, „Sieg” és „Revolution” szavakat. Adolf Hitler „Schlagt den Feind” című cikkének végéről törölted az idézőjelet, és odaírtad: „Jud”. Amikor a frankfurti gyors megérkezett, megcsavartad az induktort. A robbanást alig hallottad, csak villanásszerű éles fényt láttál, és hogy kétszáz méterre tőled a vonat kisiklott. Nem sokáig gyönyörködtél a látványban (…)

Semmiféle lelkifurdalást nem éreztél. Magadra öltöttél valamiféle öntelt elszántságot, közben lelked mélyén sejtetted, azt szeretnéd, hogy minél hamarabb utolérjen a büntetés, hogy végezzenek veled, mert már magad is roppant nehezen viseled el ezt a fölvett modort, amely mint valami kényszerzubbony került rád. Hogy aztán, ha bíráid elé kerülsz, lassan, de biztosan meghunyászkodhass és jámborrá válhass. Hogy azt mondhassák majd rólad: „Valóban ez az ember követte el azokat a híres attentátokat?””

forrás: Bosik Péter: Az attentátor. Kalligram, 2005, 86-88.o.

A tárgyalások során rengeteg „érdekes” dolog történt, amely miatt még ma sem ismerik a robbantás pontos körülményeit (indokot, segítőtársak létét, a nyomozás különös menetét, amely miatt több összeesküvés-elmélet is született); de Matuska felett 5 osztrák és magyar bíróság mondott ítéletet. „A pestvidéki törvényszék az 1875:5. tc.-be foglalt büntetőtörvénykönyv (Csemegy-kódex) 278. §.-ba ütköző 22 rendbeli gyilkosság és 14 rendbeli gyilkossági kísérlet bűntette miatt (enyhítő körülményt is találva: büntetlen előéletét és degenerált alkatát) összbüntetésül halálra, mint főbüntetésre, ezen felül 10 évi hivatalvesztésre, mint mellékbüntetésre ítélte.”

forrás: Vargyai Gyula: A biatorbágyi merénylet (Magyar Elektronikus Könyvtár)

„A terrortámadást Károlyi Gyula kormánya a kommunisták számlájára írta, és miután – a robbantás ürügyén – statáriumot hirdetett, hajtóvadászatot is indított az illegális párt ellen. Büntetését a váci fegyházban kellett letöltenie. A terrorista végül csak 1944 végéig maradt az intézményben, ugyanis a szovjet csapatok érkezésekor sikerült kereket oldania, további élete éppen olyan rejtélyes volt, mint a robbantás egyes részletei.”

forrás: Matuska Szilveszter felrobbantja a biatorbágyi viaduktot (rubicon.hu)