Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1990. október 30-án ért össze a Csalagút két vége

A komp menetidejét a Csalagút a harmadára csökkentette...

A Franciaország és Nagy-Britannia között található La Manche csatorna alatt épült Csatorna alagút (röviden Csalagút) a világ második leghosszabb alagútja (a japán Szeikan-alagút után).

A szigetországot az európai szárazfölddel összekötő átjárójának gondolata a 19. század elejére nyúlik vissza: ekkor egy Albert Mathieu nevű úriember készítette el az egyik első tervet az alagútról, amelyen az átkelést még lovaskocsikkal képzelte el, egy mesterséges szigettel együtt.

Több kezdeményezés is indult a megépítésre, azonban a tartós munkálatok csak 1988 júniusában kezdődhettek meg (pontosabban folytatódhattak) Franciaországban, majd az év decemberében Angliában is is elkezdték a fúrásokat.

Az elkészült alagutat 1994. május 6-án nyitották meg ünnepélyes keretek között, de a forgalom csak közel fél évvel később, november 14-én indulhatott meg. 

Az alagút valójában három, egymással párhuzamos alagút rendszeréből áll: az egyikben az egyik, a másik a másik irányba haladnak a vonatok (ezek 7.6 m átmérőjűek); a két „folyosó” között helyezkedik el egy harmadik, a szervízalagút (4.8 m átmérőjű), amely egyben vészkijáratként is szolgál. A Csalagút hosszúsága a két állomás között 50,54 km, amelyben kizárólag vonatok közlekedhetnek, amelyek (egyaránt alkalmasak személyek és járművek szállítására) kb. 30-35 perc alatt teszik meg az utat. Különleges technikai megoldásokat és főként elővigyázatosságot igényelt egyrészt a nagy földtömeget megtartó, vízálló alagút kialakítása, másrészt a szellőzés és az esetleges vízszivárgás elvezetésének kidolgozása, a menekülési útvonalak megszervezése.

A 6 milliárd font költésgűre tervezett, a vasút történetének máig legdrágább építékezésének tartott porjektje több mint 10 milliárt fontot emésztett fel. A költségkeret túllépésének egyik oka volt a szigorú tűzvédelmi szabályoknak megfelelő rendszer kiépítése, amire igen nagy szükség van egy tenger alatt épült alagútnál.

Az angliai Cheritont (Folkstone közelében) és a francia Frethunt (Calais mellett) összekötő alagút azonban nem hozta be a hozzá fűzött bevételi reményeket. Az alagutat üzemeltető Eurotunnel jegyárait gyakran sokallják (bár a jegyfoglalási körülményektől függően jó esetben olcsón is meg lehet venni); így a szigetre/szigetről utazóknak érdemes megfontolni, hogy a föld alatti vasúton vagy esetleg a csatornán átkelő kompon szeretnék megtenni a két ország közötti távolságot. Már csak idő szempontjából is: a komp menetidejét (kb. 90 perc) a Csalagút ugyanis majdnem a harmadára csökkentette.

Kapcsolódó linkek