Évfordulók, események

Önarckép (1938) Stanislaw Ignacy Witkiewicz lengyel író, költő, festő, közismert nevén Witkacy „a háborús pusztítást túlélt néhány festménye mellett három regényt, több tucat drámát, továbbá számos filozófiai és művészetelméleti értekezést hagyott ránk, és jóllehet regényeit kortársai nem nagy tetszéssel fogadták, hatszáz példányban kiadott filozófiai fő művéből, A lét fogalmában rejlő fogalmak és állításokból (1935) pedig mindössze tizenkét példány fogyott el, a múlt század hetvenes évei óta egyre nő a népszerűsége, Lengyelországban és Lengyelországon kívül egyaránt bámulattal adóznak kortársait messze megelőző elméleti tisztánlátásának és művészi intuíciójának.”

(forrás: Pleijel, A.: Lord Sohamár. L'Harmattan, 2012, 540.o.)

„Paradoxonnak ható, sarkított fogalmazással azt mondhatnánk, hogy a gondolkodását véglegesen kialakító nagy élményeket Witkacy messze kereste, s végül is közvetlen közel találta meg. Férfikorának két alapvető tudatformáló benyomására utalunk itt: óceániai utazására, és az úgynevezett „oroszországi periódusára”. A Malájföldre, majd egész Ausztráliáig elvezető nagy tengeri útra családjuk barátja, a kor híres természettudósa, Bronislaw Malinowski viszi magával a fiatal festőt az első világháború küszöbén. (…) De a legfőbb élmény kétségtelenül maga a forradalom, amelyet megél, s amelyet mégsem tud a sajátjaként végigélni. És az Október örvényléséből az örvényt kavaró problémákat letagadó új Lengyelország süket, hazug csendjébe csöppenő íróban törvényszerűen alakulnak ki a kegyetlen és önkínzó világszemlélet, a világlátássá teljesedő „katasztrofizmus” körvonalai.”

(forrás: Witkiewicz, S. I.: Drámák. Európa, 1973, 242-244.o.)

Witkiewicz „Zsáknak” nevezte a regényt, amelybe minden belefér, és jó ürügy arra, hogy többféle témáról fejthesse ki nézeteit szerző (…)” Telhetetlenség című művének előszavában meg is fogalmazza véleményét:„Nem kívánok belemenni abba a kérdésbe, hogy a regény műalkotás-e vagy sem – (szerintem nem az) –, inkább a regényíró saját életéhez és környezetéhez fűződő viszonyának problémájára szeretnék röviden kitérni. A regény számomra mindenekelőtt egy adott valóságszelet – képzelt vagy létező, mindegy – tartalmának ábrázolása; egy valóságszeleté, abban az értelemben, hogy nem a forma, hanem a tartalom a lényeges benne. Ez persze nem jelent azt, hogy ne eszelhetnénk ki a legképtelenebb történeteket vagy ne elemezhetnénk lélektanilag a szereplőket – csupán az a cél, hogy elhitessük az olvasóval, így és csakis így történt vagy történhetett.”

(forrás: Milosz, C.: A lengyel irodalom története 2. köt., Attraktor, 2011, 149-154.o. és

Witkiewicz, Stanislaw Ignacy: Telhetetlenség. Jelenkor, 2005, 5.o.)