Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1755. november elsején földrengés sújtja Lisszabont

A földrengésben és a szökőárban a város szinte teljesen elpusztult.

„Amikor kissé magukhoz tértek, Lisszabon felé tartottak; maradt kis pénzük, s így remélték, hogy sikerül megszabadulniuk az éhségtől, miután már úgy-ahogy megmenekültek a vihartól.

De alig értek a városba, siratva jótevőjük halálát, amikor a talpuk alatt remegni érezték a földet; a tenger tajtékzó hullámzással nőtt és dagadt a kikötőben, s az ott horgonyzó hajókat egykettőre összetörte. Az utcákat s a köztereket egyszerre tűz és hamu borította, hirtelen kelt forgószelükben a házak sorra düledeztek, a háztetők leomlottak, s az alapzatok széthullottak; s a romok legalább harmincezer különböző korú és nemű lakost temettek maguk alá.….

Másnap találtak egy kis élelmet, ahogy a romok közt tévelyegtek, s így valahogy sikerült erőre kapniuk egy kicsit. Aztán ők is dolgoztak, mint mások, hogy segítsenek a halálból megmenekült lakosokon. Akiken így segítettek, oly jó vacsorát adtak nékik, amilyent csak adhattak ily sok istencsapás között; igaz, a lakoma szomorú volt, a vendégek könnyeikkel öntözték a kenyerüket, de Pangloss vigasztalta őket, hogy hát mindezek a dolgok úgyse történhettek másképpen.

- Mert, ugye - mondta -, eddig minden a legeslegjobban történt; mert ha van vulkán Lisszabonban, ez a vulkán nem lehet másutt; mert hiszen teljesen lehetetlen, hogy a dolgok, ugyebár, ne ott legyenek, ahol vannak; egyszóval, minden a legjobban van.”

   forrás: Voltaire: Candide: Ötödik fejezet: Vihar, hajótörés, földrengés; mi történt Pangloss doktorral,
Candide-dal és az anabaptista Jacques-kal?

Kapcsolódó linkek