Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1586. december 12-én született Báthory István

Közfelkiáltással választották meg erdélyi fejedelemnek
Báthory István váradi kapitány volt, mikor János Zsigmond erdélyi fejedelem (II. János néven magyar király) meghalt. Az erdélyi rendeken volt a felelősség, hogy a kényes politikai helyzetben megválasszák utódját - s 1571. május 25-én a gyulafehérvári rendi országgyűlésen született meg a döntés.
 
 
Két nap múlt csak el azóta, hogy a rendek az unitáriusok komoran egyszerű szertartásával sírba tették elhunyt urukat, János Zsigmondot. (…) A korai halállal halt uruknak jó, de rossz nekik, akik itt maradtak, telve aggodalommal és szorongással. A temetéstől indultak az országgyűlésre, melynek döntenie kell, mi lesz Erdély: török hűbér-e vagy ausztriai örökös tartomány? (…) Vajda-e vagy fejedelem? Kit választanak? A bécsi király nem ismer el más méltóságot, mint csak az erdélyi vajdát, aki az ősi törvények szerint az ő szolgája, meghajtja előtte térdét. Ha Erdély új ura fejedelem akar lenni – a szultán kezéből kell átvennie a süveget.”

Az országgyűlés pedig Báthory István fejedelemmé választása mellett döntött.

-Atyámfiai, gondoljátok meg, mint mondok, s mit tesztek. Én most kimegyek innen a tanácsházból. Magatokra maradtok. Gondoljatok még egyszer mindent meg, magyarok, székelyek és szászok. Itt vagyok s maradok, szavunk szerint, a közeletekben. Ha akartok, hívjatok.

Csáky odahajlik az ítélőmester Wesselényihez, aki még javakori, nagydarab ember.

-Ha öreg leszel, mint én, meséld majd el, hogyan kell illemmel vonakodni, mint most tevé mielőttünk Estván.” A helyzete azonban nem volt könnyű: hatalmát II. Szelim szultánnal és Miksa császárral is el kellett fogadtatni – és még több harcban kellett bizonyítania rátermettségét

(forrás: Passuth L.: Négy szél Erdélyben. Szépirodalmi, 1975, 7-8. és 14.o.)

1575-ben megüresedett a lengyel trón (s nem volt vér szerinti utód): a lengyel főnemesek és főpapok több jelölt közül választhattak: Miksa császár, az orosz Rettegett Iván és Báthory István is esélyes volt a lengyel korona megszerzésére. Bár a szenátus Miksát választotta meg, a köznemesség 1575. december 12-én Báthory mellett foglalt állást.

1576 májusában teljesítette a lengyel rendek feltételét: elvette Jagello Annát, a nála 10 évvel idősebb hercegnőt. Továbbra is ő maradt a fejedelem, azonban helyette bátyja, Báthory Kristóf vajdaként kormányozta Erdélyt. Báthory idejében az Erdélyi Fejedelemség az első aranykorát érte. 1986-ban, gyermektelenül halt meg. Az erdélyi fejedelem unokaöccse, Zsigmond lett; a lengyel trónon pedig III. Zsigmond, Anna királyné unokaöccse követte.

Kapcsolódó linkek