Évfordulók, események

1772. május 2-án született Georg Philipp Friedrich Freiherr von Hardenberg néven egy elszegényedett nemesi családba. A német író, költő „Novalis” (latin szó, jelentése ugar, szántóföld) álnéven lett a német romantika nagy alkotója. Filozófiát tanult Jénában, majd jogot Lipcsében – de mindezek mellett széles érdeklődési körébe tartozott többek között a geológia és a kémia is. Rövid életében az „irodalmat voltaképpen mellékes dolognak, csupán a szép élet és a halálra felkészülés eszközének tartotta. Ilyen eszközt látott a természet tanulmányozásában is”. 1801 tavaszán, 29 esztendős korában érte a halál: „Novalis úgy készült a halálra, mint valami menyegzőre”, annál is inkább, mivel fiatal menyasszonya, Sophie nem élhette meg házasságkötésüket.

Friedrich Schlegel (német költő, kritikus, filozófus, a jénai romantika egyik legnagyobb képviselője) egyik levelében így mutatja be az ifjú Novalist, akit még egyetemi éveiből ismert: „Még nagyon fiatal ember, karcsú termetű, finom arcú, fekete szemében csodálatos kifejezéssel, amikor tűzzel, leírhatatlanul sok tűzzel beszél valami szépről... A filozófia tanulmányozása megadta neki a buja könnyedséget, hogy szép filozófiai gondolatokat tudjon alkotni; nem az igaz a lényeges a számára, hanem a szép – egy este vad tűzzel adta elő nekem azt a véleményét, hogy a világon nincs semmi rossz, s hogy minden ismét az aranykorhoz közeledik. Sohasem láttam még így az ifjúság derűjét... Nagyon vidám, nagyon puha, és most még minden formát felvesz, amit ráerőltetnek... Sejteni lehet benne azt, ami a jó, talán a nagy lírai költőt teszi: az eredeti és szép érzésmódot és fogékonyságot az érzelem minden árnyalata iránt.”

„Ebben a kitűnő jellemzésben lényegében minden benne van, ami Novalis, az ember és a költő portréját alkotja. A „vad tűz”, amelyet Schlegel megérzett a tizennyolc éves Novalisban, beragyogja egész tragikus életútját. Talán éppen azért, mert a sors oly rövid időt szabott ki számára, intenzív sűrítettséggel él és érez, felfokozott érzékenységgel fogad magába minden élményt, szenvedélyes érdeklődéssel igyekszik behatolni az emberi tudás egyre szélesebbre táruló birodalmába – egyszóval egy hosszú emberélet belső tartalmát zsúfolja bele abba az egy évtizedbe, amelynek lázas lobogása felemésztette életét. Talán ezért van az, hogy Novalis lelkében minden feltétlen, korlátlan és végletes; fenntartás nélküli rajongással adja oda magát egy-egy érzésnek, eszmének vagy ideálnak.”

(forrás: Halász E.: A német irodalom története. Gondolat, 1987, 414-419.o.)

Novalis nagy regénye a Heinrich von Ofterdingen: „A középkor virágban és dalban gazdag tájain bolyong hőse és keresi a Kék Virágot, amely az egész német romantika jelképe lett: a messzeségek és elérhetetlenségek virágát, az örökké elhívó vágynak kék virágát, az ifjúságét.”

(forrás: Szerb A.: A világirodalom története. Magvető, 1989, 439.o.)