Évfordulók, események

"Mert mindnyájan halálraítéltek vagyunk és halálra születtünk mindannyian. És elítéltettünk mindannyian. És nem tudta senki úgy ezt, olyan pontosan, konokan, keményen, tisztán, olyan megmásíthatatlan áhítattal és boldog iszonyattal, olyan makacs meg-nem-adással és pontos könyörtelenséggel, olyan kegyetlen egyszerűséggel, rejtelemtelenűl, olyan dacos tisztasággal és merengő komolysággal, mint ő, Radnóti Miklós, mint Radnóti Miklós, aki kortársam lehetett volna, s lehettem volna barátja is a költészetben és az időben, mint az a férfi, aki meghalt harmincöt-évesen, mint a költő, akinek fénykép-arcát ha nézem testvér-szorongással, a teremtő magány tűzlapjai és a temető-magány korom-lapjai, zöldbársony csönd-lapjai közé temetett szívvel, mint tűz-ketrecben, korom-ketrecben magányos párduc, fehér sólyom, mint moha-ketrecben arany-bagoly, elmerengve kegyetlen, kúsza, árva, kemény és vak sorsán és sorsomon, sorsunkon, a folytatókén és újat-kezdőkén, elmerengve csoda-tiszta versei, legenda-fehér és égő máglya-piros versei, e kristály-krizantémok, gyöngyház-őszirózsák, vérpetty-liliomok, csillag-illatú arany-nárciszok, vérbársony-jácintok és csontvázakból-összeragasztott halál-dóm-virágok szerkezetén és természetén, mint az a költő, akinek fénykép-fejét ismerhetem csak...." 

Juhász Ferenc: A boldog halálraítélt (részlet)

Radnóti Miklós: Negyedik eckloga  (részlet)

"Születtem. Tiltakoztam. S mégis itt vagyok. Felnőttem. S kérdezed: miért? hát nem tudom. Szabad szerettem volna lenni mindig s őrök kisértek végig az uton. A hang Jártál szellőtől fényes csúcsokon, s láttál, ha este jött, a hegyre töppedt bokrok közt térdepelni egy jámbor őz-sutát; láttál napfényben álló fatörzsön gyantacsöppet, s mezítlen ifju asszonyt folyóból partra lépni s egyszer kezedre szállt egy nagy szarvasbogár..."