Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1912. június 12-én halt meg Frédéric Passy

A francia közgazdász volt az első, akinek munkásságát Nobel-békedíjjal ismerték el.

Jogi diplomát szerzett, majd a közgazdasággal kezdett el komolyabban foglalkozni. Eleinte elméleti szinten (több tanulmányt, kutatást jelentetett meg), később tanított is (sikeres, kedvelt tanító és szónok volt), és a gyakorlatban is igyekezett megvalósítani azt, amiben hitt. Passy egyike volt a nemzetközi békemozgalmak első nagy alakjainak.

 

Passy gondolatainak és tetteinek fő célja a nemzetközi béke megteremtése volt: az áruk és anyagi javak szabad kereskedelmétől a nemzetek együttműködését (s ezáltal a háborúk elkerülését) remélte; a nemzetközi politika terén egy választott döntőbizottság létrehozását szorgalmazta a viták rendezésére; egyike volt az Interparlamentáris Unió alapítóinak, amely szuverén államok választott képviselőinek együttműködését segítette. A békemozgalmak terén végzett közel fél évszázados bámulatos munkájának köszönhetően Passyt mint a „béke apostol”-át tisztelték.

 

1901-ben neki ítélték az első Nobel-békedíjat, mert ő volt „az Interparlamentáris Unió egyik alapítója, és legfontosabb szervezője az első nemzetközi békekongresszusnak”. A díjon Henry Dunanttal osztozott, akit a Nemzetközi Vöröskereszt megalapításáért ért ez a megtiszteltetés.

 

A Nobel-békedíjról:

Az 1963-as Nobel-békedíj Az 1963-as Nobel-békedíj „Hagyatékom gondnokai által biztos értékpapírokban elhelyezett tőkém alapot képvisel majd, amelynek évi kamatai azok számára osztassanak fel, akik az elmúlt esztendőben az emberiségnek a legnagyobb hasznot hajtották. E kamatok öt egyenlő részre oszlassanak, amelyből […] egy rész azé, aki a legtöbbet vagy a legjobban működött közre a népek testvériségéért, az állandó hadseregek megszüntetéséért vagy csökkentéséért, valamint a békekongresszusok megrendezéséért és követeléséért.

(részlet Alfred Nobel végrendeletéből)

 

Alfred Nobel érdeklődött a társadalmi ügyek iránt, és elkötelezett híve volt a békemozgalmaknak. A Nobel-Békedíj volt az ötödik és egyben utolsó díj, amelyet végrendeletében megemlített. Különlegessége, hogy míg a másik négy Nobel-díjat egy svéd bizottság osztja, ki, a Nobel-békedíjat egy ötfős norvég bizottság szavazza meg – Nobel kifejezett kívánságára.

 

Érdekességek:

  • 1901-2014 között 128-an kapták meg: 103 magánszemélyt és 22 szervezetet tüntettek ki a díjjal: 64 alkalommal egy, 29 esetben kettő, 2 évben pedig három ember között osztották meg;
  • a díjazottak átlag életkora 61 év: a legfiatalabb a 17 éves Malala Yousafzai, a legidősebb a 87 éves Joseph Rothblat (1995) volt;
  • a Nemzetközi Vöröskereszt háromszor, az ENSZ Menekültügyi Főbizottsága kétszer volt díjazott;
  • eddig egyetlen alkalommal utasították el a díjat: 1973-ban az egyik jelölt, Le Duc Tho vietnámi politikus az országában lévő feszült helyzetre hivatkozva nem fogadta el;
  • hárman voltak őrizetben vagy börtönben a Nobel-békedíj elnyerésekor, egyvalaki pedig poszthumusz kapta meg.

Kapcsolódó linkek