Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1924. augusztus 12-én halt meg Bródy Sándor

Stílusa, műveinek hatása először a Nyugat első nemzedékénél jelenik meg.

"Bródy mint író is, a nagy, bizakodó nekikezdések embere. Regényeinek első fejezetei, színműveinek első felvonásai (a Dada első felvonása nem csupán Bródy művében, hanem az új magyar színmű-irodalomban a legjobb első felvonás), - novelláinak első oldalai csupa ihlet és lendület... aztán? aztán minden attól függ, hogy mennyire telik a svungból meg a szuszból.

A Nap lovagjában, a Rossz asszony természetrajzában vagy Az ezüst kecskében, eleinte mint megdagadt ár sodra ragadja a bőséggel rohanó elbeszélő kedv, aztán mintha a föld alá bujnék, majd megint feltünik, letünik, folyvást nyugtalanítva a végül is kielégítetlenül maradt olvasót. De vannak - fájdalom - regényei és pedig a legnagyobb számmal, melyekben egy-két jó fejezet után, temperamentuma felmondja a szolgálatot. Még e novellák kiválogatója is, midőn sorra végigolvasta Bródy kisebb beszélyeit, mindig remegett az íróért, hogy jaj-jaj, el ne rontsa a dolgát, mielőtt egy-egy kurta beszélyét befejezné.

 

 

Száz eset közül kilencvenben, az olvasó szíve vérzik, hogy a biztosan felvázolt alakot nem arra viszik lábai, amerre az ember várná, - hogy a pár suhogó sorban ellendített mese hirtelen megtorpan vagy pedig egyenes vonalától nem várt irányban kanyarodik el. Van úgy, hogy az írónak csak egy tájképre telik s hogy Pest, Eger vagy a Margitsziget hallucinatorikus leírásához, kényszeredetten fűzi hozzá az unott mesét. Másszor meg ott fejezi be az elbeszélést, ahol a cselekmény érdekelni kezd. Szerencse dolga, hogy melyik novellája sikerül, melyik nem, mert stíluskészsége sohse hagyja el."

Hatvany Lajos, 1935. május

Kapcsolódó linkek