Évfordulók, események

„… el kell ismernünk, hogy Wegener tevékenysége igen nagy jelentőségű volt. Ő volt az, ki elsőként vette számba a tudomány valamennyi területén fellelhető segédeszközöket, még ha látszólag csak közvetve lehetett is őket felhasználni.”

„Már 1910-ben meglepte az Atlanti óceán déli részén az átellenes partok feltűnő illeszkedése” – a brazil partok kiszögellése szinte tökéletesen illeszkedni látszik Nyugat-Afrika beöblösödésébe. Abszurd elképzelésnek tűnt, hogy a két partvonal valamikor érintkezhetett egymással, de egy évvel később véletlenül ráakadt egy tudósításra, amely földtani és ősmaradványok közötti kapcsolatokról számolt be, és sejtetni engedte, hogy e két terület valamikor valóban összefügghetett. 1912-ben ezért a Frankfurti Földtani Társulat elé terjesztett egy javaslatot, amely a kontinensek egymáshoz képesti sodródását vetette fel.” 1915-ben publikálta kutatásainak eredményét, amely „a kontinensvándorlás első átfogó elméletét” írta le.

Igyekezett magyarázatot találni arra is, miként távolodtak el az egyes földrészek, és kerültek a mai helyükre. Nem ő volt az első, akit ez a rejtély foglalkoztatott, de „elsőként kísérelte meg összegyűjteni a kontinensvándorlás összes bizonyítékát. Munkája során megsejtette, hogy a tudomány igen eltérő szakterületeinek [pl. meteorológia, földtan, oceanográfia, szeizmológia, őslénytan, stb.] mai összefüggései világítják majd meg, mi is történik valójában a földkéregben.” Nem véletlen, hogy a kontinensek összetartozásának mikéntjének, elválásának idejének meghatározásában a kőzetek vizsgálata mellett nagy szerepet játszott az egyes földtani korszakok állat-és növényvilágának elemzése, összehasonlítása.

„A hajtóerőkről alkotott jelenlegi elképzelésekhez Wegener abban a rövid értekezésében került a legközelebb, amelyben a Föld belsejében kialakuló konvekciós anyagáramlások lehetőségével foglalkozott. A konvekciós áramlások bármely olyan folyadékban létrejönnek, amelyet egy kályhán melegítenek. A felmelegedett anyag közvetlenül a láng felett felfelé áramlik, majd a folyadék felszíne közelében szétterül és lehűl. Ezután az edény oldala mentén lesüllyed, hogy ismét felmelegedjék és felfelé áramoljék. Wegener arra hivatkozott, hogy ilyen áramlások létrejöhetnek a Föld belsejében levő forró kőzetekben is. E feltételezés még azzal egészült ki, hogy a forró anyag felemelkedése, szétterülése és lehűlése a kontinensek alatt, lesüllyedése pedig az óceánok körzeteiben következhet be. Véleménye szerint egy ilyen áramlat elegendő lehet ahhoz, hogy széttörje az eredeti őskontinenseket.”

Wegener használta elsőként a Pangea (ógörögül „az egész föld”) megnevezést a kontinensek egészének, szétszakadása előtti állapotának megjelölésére, ő nevezte el az akkori egyetlen „világóceánt” Pantalassának (ógörögül „minden tenger”), valamint megalkotta a kontinensek vándorlásának első, átfogó elméletét.

Rendkívül sok támadás érte elméletei miatt. „… Wegener maga is felismerte, hogy elméletének leggyengébb pontja az a törekvése volt, hogy kiderítse, miféle erő képes a kontinenseket az óceánok aljzata felett végigvonszolni.”

(forrás: Sullivan, W.: A vándorló kontinensek. Gondolat, 1985, 13-27.o.)

Wegener előmozdította a tektonikus lemezek mozgásának elméletének megszületését. Ma már tudják, hogy a lemezek milyen erők hatására mozognak, meg tudják határozni irányukat, a megtett távolságot. Köszönhetően a modern technikának, ma már azt is tudják, az egyes lemezek mekkora területet foglalnak el, és mik a határaik.