Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1897. július 24-én született Amelia Earhart

„A nőknek is ki kell próbálni olyan dolgokat, amelyeket a férfiak kipróbáltak. És amikor elbuknak, bukásuk legyen kihívás mások számára.”

Amikor a 10 éves Amelia Mary Earhart először pillantott meg repülőgépet egy vásáron, nem volt különösebben lenyűgözve: „Egy rozsdás kábelekből és fából álló dolog volt, ami egyáltalán nem tűnt izgalmasnak” – mondta elutasítóan. Közel egy évtizeddel később egy repülős kaszkadőr bemutatója, majd 13 évesen egy sétarepülés megváltoztatta véleményét: „Mire 2 vagy 300 lábbal repültünk a föld felett, egyből tudtam, hogy repülnöm kell.”.

Bár elhatározása erős volt, az akadályok, előítéletek és a pénzügyi nehézségek hátráltatták álma megvalósításában. Az első világháború alatt ápolónőként, később szociális munkásként dolgozott. 1921 elején vette első repülőóráját, és fél év múlva meg tudta venni első (használt) repülőgépét, egy Kinner Aistert, amely „A kanári” nevet kapta. Ezzel a géppel rekordot is elért: ő volt az első nő, aki 14 ezer láb magasság fölé emelkedett.

1928 júniusában két másik pilótával együtt 21 óra alatt átrepülte az Atlanti-óceánt, és ezzel ő lett az első nő, akinek ez sikerült – négy évvel később pedig egyedül is (ezzel ő lett a második ember, aki ezt megtette). Mindkettő nagy médiaesemény volt, és Earhart büszke volt arra, hogy bebizonyíthatta, egy nő is tud olyan jól repülni, mint egy férfi. Számos versenyen indult és repülési rekordokat döntött meg.

1937-ben, közel a 40-hez, Earhart kész volt arra, hogy egy utolsó, nagyszabású útra vállalkozzon: ő akart lenni az első nő, aki körberepülte a Földet. „Volt egy olyan érzésem, hogy még van bennem egy jó repülésre való, és remélem, ez az az út.” - mondta. Június elsején Earhart és navigátora, Fred Noonan felszállt Miamiból és megkezdték a 29 ezer mérföldes útjukat. A pontatlan térképek és az időjárás nem kedveztek a repülésnek, azonban az óceánon hajók voltak, amelyek rádióadásban vagy saját fényeikkel segítették a tájékozódást. Július 2-án egy kis atollról, a Howland-szigetről indultak tovább egy pihenés után – többször is segítséget kértek a közelben várakozó hajóktól a navigáláshoz, azonban a rádió nem működött rendesen. Az utolsó üzenetet másnap reggel 8:45-kor kapták Earharttól, aztán semmi mást.

Azonnal megkezdődött a keresésük – a legdrágább légi és tengeri kutatás a tengerészet történetében. Július 19-én, miután 4 millió dollárt elöltöttek és 250 ezer négyzetméternyi óceánt átkutattak, az Egyesült Államok kormánya, vonakodva bár, de befejezte a keresésüket. 1938-ban az emlékükre a Howland-szigetre egy világítótornyot építettek, és az egész Államokban utcákat, iskolákat, reptereket neveztek el Earhartról. Amelia Earhart díjakat és ösztöndíjakat is osztanak ki minden évben. Az évek során többször felmerült, hogy talán nem is haltak meg, fényképeket is találtak, de minden kétséget kizáróan még egyik sem bizonyította ezt.

Kapcsolódó linkek