Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1952. március 11-én született Douglas Adams

A fanyar humorú Galaxis útikalauz stopposoknak „ötrészes trilógia” írója

Douglas Adams legismertebb műve a Galaxis útikalauz stopposoknak, mely 1978-ban indult útjára, mint a BBC rádiós komédiája, mely később egy öt könyvből álló „trilógiává” nőtte ki magát, mely több mint 15 millió példányban kelt el az író életében, ezt követte egy televíziós sorozat, rengeteg színpadi mű, képregények, egy számítógépes játék, és 2005-ben egy játékfilm ugyanezen a címen. Adams hozzájárulását a brit rádiózáshoz az angol Radio Academy azzal jutalmazta, hogy beválasztotta hírességeinek csarnokába.

A Galaxis útikalauz stopposoknak című regény sajátos, fanyar angol humorával, antihőseivel és történetének elképesztő csavarjaival rajongók hatalmas táborát tudhatja maga mögött mind a mai napig.

A GALAXIS Útikalauz Stopposoknak szerint a Bábel-hal Isten nem-létezésének egyik alapvető (bár elég kétes, lásd. a fekete az fehér bizonyítéka: 

„A Bábel-hal […] kicsi, sárga és piócaalkató, s valószínűleg a legfurcsább lény a világegyetemben . Agyhullám-energián él, mégpedig nem a hordozójáén, hanem azokon, amelyek kívülről érik a hordozóját. A beérkező agyhullám-energiák összes tudat alatti mentális frekvenciáját abszorbeálja és testébe építi. Majd exkrementumként a hordozója agyába üríti azt a telepatikus mátrixot , amely a tudatos mentális frekvenciák és a hordozó elme beszédközpontja idegi jelzéseinek kombinálásából adódik. Mindez gyakorlatilag azt jelenti, hogy aki Bábel-halat dug a fülébe, az azonnal megért bárkit bármilyen nyelven. A ténylegesen hallott beszédelemek dekódolják azt az agyhullámmátrixot, amelyet a Bábel-hal táplál a hordozója agyába.”

„Mármost bizarrul valószínűtlen, hogy pusztán az evolúció tiszta véletlenje eredményeképpen létrejöhet valami, ami ennyire észbontóan hasznos. Ezért néhány gondolkodó egyenesen Isten nem létezésének végső és legkézenfekvőbb bizonyítékát látja benne. E gondolkodók nagyjából így érvelnek: – Nem vagyok hajlandó rá – mondja az Úr –, hogy létezésemről bizonyítékot szolgáltassak. Mert a bizonyíték kizárja a hitet, s hit nélkül én semmivé válok. – A Bábel-hal viszont – így az Ember – kész lebukás, nem? Sose fejlődött volna ki véletlenül. Tehát létezésedet bizonyítja, ez esetben pedig a saját érvelésed alapján nem létezel. Quod erat demonstrandum. – A fenébe – mondja az Úr. – Erre nem is gondoltam – és menten felszívódik egy logikai buborékban. – Ez könnyen ment – mondja az Ember, és gyorsan megpróbálja bebizonyítani, hogy a fekete az fehér, míg el nem gázoltatja magát a legközelebbi zebránál.”

Kapcsolódó linkek