Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1816. július 21-én született Paul Julius Reuter

A sikeres vállalkozó a jelmondata a „kövesd a kábelt” volt.

A Reuters londoni központja A Reuters londoni központja Paul Julius Reuter a ma már világhírű Reuters londoni székhelyű hírügynökség megalapítója volt. Az érdeklődő és nyitott fiatalember akkor került Göttingenbe, mikor  Gauss a város egyetemén éppen az elektromos távíró megalkotásán fáradozott: az eszköz felkeltette Josafat érdeklődését is, és később fontos szerepet játszott az életében.

1845-ben a fiatalember Londonba költözött, ahol és megházasodott. 1850-ben Reuter Aachenben bérelt lakást, a vasútállomás közelében, ahol egy új hírügynökség született. Aachen határ menti város (francia neve Aix-la-Chapelle): akkoriban ott ért véget a távíróvezeték, így nem volt mivel továbbítani a Reuter által összegereblyézett híreket. Noha a vasútállomás a közelben volt, Reuternek mégis a galambok jutottak az eszébe : a galamb ugyanis gyorsabb (volt) a vasútnál. A vállalkozás egy évig virágzott, addigra azonban kiépült a távírószolgálat a két ország között, ezért aztán becsukhatták a boltot.

1851 október 10-én Reuter a londoni tőzsde közelében telegráf ügynökséget hozott létre. Az iroda tőzsdei árajánlatokat küldözött Párizs és London között, a La Manche csatorna alján húzódó Calais-Dover telegráf-kábelen keresztül. Mindezek után talán nem meglepő, hogy Reuter jelmondata a „kövesd a kábelt” volt.

Az ügynökség tevékenysége eleinte főként kereskedelmi telegramok küldésében merült ki, 1858-ban azonban rávették a London Times-t és több másik angol újságot arra, hogy közöljék az általuk szállított híreket. Hamarosan az egész brit sajtó az előfizetőjük lett.  

A hajdani német bevándorló angol cége 2008. április 17-e óta a Thomson Reuters-be olvadva üzemel, e vállalat részvényeinek 53 százaléka a kanadai Thomson család egyik vállalkozásának birtokában van. A kanadai társaság székhelye New York. A közel száz országban jelenlévő vállalatóriás manapság bevételeinek alig tíz százalékát szerzi hírszolgáltatásból. Fő csapásiránya az üzleti információk, elemzések eladása, és az ezekhez kapcsolódó komplett rendszerek forgalmazása.

Kapcsolódó linkek