Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1982. április 18-án avatták fel Ópusztaszeren a Nemzeti Történeti Emlékparkot

Az anonymusi hagyománytól a magyarok találkozóhelyéig

A Nemzeti Történeti Emlékpark szabadtéri néprajzi múzeum, skanzen és kirándulóhely, melynek legismertebb kiállított műve Feszty Árpád A magyarok bejövetele című körképe.

Anonymus így ír a magyarok viselt dolgait megörökítő Gesta Hungarorum-ban: „Azon a helyen a vezér és nemesei elrendezték az országnak minden szokástörvényét meg valamennyi jogát is, hogy miképpen szolgáljanak a vezérnek meg főembereinek, vagy miképpen tegyenek igazságot bárminő elkövetett vétekért. Azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a maguk nyelvén Szerinek nevezték el azért, mert ott ejtették meg a szerét az ország egész dolgának."

Boldog emlékű Béla királyunk jegyzőjének halhatatlan műve 1200 körül keletkezett, s csak a 18. században került elő a bécsi udvari levéltárból. Ez az első írott forrásunk, melyben a Szer helységnév szerepel (Sceri alakban). Az 1896. évi VIII. tc. rendelkezik arról, hogy „Pusztaszeren emlékmű állíttassék a honalapítás ezredik évfordulójára".

A hét millenniumi Árpád-emlékmű közül az ópusztaszeri - melyet a monostor romjaihoz közel emeltek - Berczik Gyula építész és Kallós Ede szobrász alkotása. 1970-ben új korszak kezdődött az Emlékpark történetében. Erdei Ferenc politikus, az MTA tagja Pusztaszernek a magyar történelemben betöltött, és a honfoglalással összefüggő szerepéhez kapcsolódva újította fel az emlékhely hagyományainak ápolását.

1978-ban megkezdődött a szegedi nagytáj paraszti kultúráját bemutató skanzen felépítése. A tervek jórészt valóra váltak, 1995-ben pedig megnyílt a látogatók előtt az Emlékpark legfőbb látványossága, a Feszty-körkép is. Azóta számos kiállítással, alkotással, emlékművel és látnivalóval bővült az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark.

Feszty-körkép    Rotunda    Árpád-emlékmű    Monostor     Csete jurták     Skanzen

Kapcsolódó linkek