Évfordulók, események

"Azok, akik a háború nagy cezúrája után kezdtek foglalkozni az irodalom elméletével,mestereiktől azt tanulták, és ellenmestereiktől főképp az az választja el őket, ami általában elválasztja az újabb nemzedéket a régebbitől. Bizonyos lelki tempóváltozás, amit nehéz megfogalmazni, de nem is szükséges, mert mindenki érzi. Nekik jobb dolguk volt. Jobban ráértek, és kozmoszukban biztosabban ki volt jelölve mindennek a helye. Mi nem tudjuk a dolgokat olyan külön elszigetelve látni. Az irodalom számunkra életjelenség, és vizsgálatába bele akarjuk vinni azt az intenzitást, ami a valóságos élet minden jelenségét megilleti. Egyrészt szélesebb összefüggéseket keresünk, másrészt szenvedélyesebb lelkesedést, amikor a részletekbe merülünk, lelkesedést, ami magára az irodalom igazságára irányul."

Szerb Antal: Az irodalmi elmélet új nemzedéke (Válasz, 1934)

"Ha valamiben biztos vagyok, ha maradt még valami, amire azt a komoly szót használhatom, hogy "szent hitem", akkor az az irodalom elkerülhetetlen, emberileg örök voltában való hit. Hiszem, hogy a legtávolabbi időkben is, az új-zélandi utazón túl, aki oly sokatmondóan mereng a londoni Szent Pál székesegyház romjain, a technikai utópiák gumiból és villamosságból készült boldogságán és a biológiai antiutópiák tojásból és palackból kiköltött boldogtalanságán messze túl, az utolsó emberig, aki valami irodalmi formulában fogja elzokogni magányát az egyre érthetetlenebb csillagok alatt, mindig élni fog az a valami az emberben, amit, pars pro toto, úgy nevezünk, hogy Irodalom. ..

Úgy kezdődött... vagyis sehogysem kezdődött, mert mindig írtam és olvastam, úgyszólván világrajövésem pillanatától kezdve (olyan szemüveges csecsemő voltam, tudod), tehát hogy pontosan hol kezdődött, nehéz megmondani. Mégis világosan visszaemlékezem a beavatás egy nagy pillanatára; azzal kezdem. A világháború utolsó esztendejében tizenhét éves voltam, Mária-Besenyőn töltöttem a nyarat. Egy szép nap arra eszméltem, hogy sikerült egy verset írnom, amely — úgy találtam — meglehetősen utánozza Babits Mihály fiatalkori verseinek hangját és ritmusát. Tisztában voltam vele, hogy a vers nem jó és hogy én még nem vagyok költő. Mégis extatikus boldogság fogott el, máig is úgy érzem, szellem szerint Besnyőn és aznap születtem meg, mint ahogy Blake született, amikor Swedenborg írásaival megismerkedett. Akkor már egy álló esztendeje küszködtem, vergődtem és szégyenkezten korábban érett kortársaim előtt, mert ők már megértették, amit én még nem, a "modern", nyugatos költészetet. Most egyszerre feltárult előttem a titok, megértettem a legmagasabb irodalmi megértéssel, aktív befogadással."

Szerb Antal: Könyvek és az ifjúság elégiája (Nyugat, 1938. 10. szám)