Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1541. május 4-án ostroma alá veszi a török Budát

A budai ostrommal a „nevető harmadik”, a Török Birodalom járt jól.

Miután Szapolyai János király (ur. 1526-1540) 1540-ben meghalt, országrésze a két évvel korábban Váradon kötött béke értelmében I. Ferdinándra (ur. 1527-1564) kellett volna szálljon. Mivel Szapolyainak nem sokkal halála előtt fia született, Fráter Györgyöt végrendelete megváltoztatására utasította és a csecsemő János Zsigmondot nevezte meg örökösének, amit az ország szétszakítottságában érdekelt I. Szulejmán szultán (ur. 1520-1566), a keleti király szövetségese is támogatott.

A szerződés megszegése után a Habsburgok háborút indítottak János országrésze ellen, mely során 1540-ben egyszer már megpróbálták elfoglalni Budát; Ferdinánd az 1541-es év elején aztán 1 forintos különadót vetett ki és nemesi felkelést hirdetett. A Habsburgok számára Buda elfoglalása azért volt fontos, mert Laszky Jeromos konstantinápolyi követtől hírek érkeztek arról, hogy Szulejmán hadjáratot tervez Magyarország ellen, a főváros pedig alkalmas lett volna a török seregek kivéreztetésére, korszerű védelmi rendszerét háborúk egész sora fejlesztette...

Ferdinánd a vár elleni hadjáratra az idős Wilhelm von Roggendorfot nevezte ki főparancsnoknak, aki nem szívesen vállalta a feladatot, hiszen 1530-ban már kudarcott vallott a vár falai alatt. A május 4-én kezdődő ostromnál Roggendorfnak számos új rondellával és bástyával kellett szembenéznie, melyek révén 1530 óta megoldották a város biztonságos vízellátását is.

Az ostrom kezdetekor Ferdinánd Regensburgba utazott, hogy birodalmi segítséget szerezzen a török veszélyre hivatkozva, a birodalmi rendektől egy 12 000 fős sereg felállítására ígéretet is szerzett. Közben Mehmed bég 50.000 fős serege is felvonult a védők támogatására, de a török had az ostrom kezdetekor még a Szerémségben állomásozott, kivárva a fejleményeket. Roggendorf május 4-től lövetni kezdte a várat a Bécsi kapu és a Gellérthegy felől és az első napokban el is pusztította a vízellátást védő téglatornyot. 

forrás: rubicon.hu