Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1993. január 2-án halt meg Somogyi József

Első kiemelkedő műveként az 1953-ban megformált Martinász valósult meg.

Somogyi József már korai, az 1940-es években alkotott állatszobraival szakmai figyelmet keltett.

Első kiemelkedő, korszakjelző műveként az 1953-ban megformált Martinász valósult meg, amely csak hét évvel később kerülhetett Dunaújvárosban köztérre.

Az 1960-as évek alkotásaival, elsősorban a budapesti Mednyánszky-síremlékkel, a hódmezővásárhelyi Szántó Kovács János-emlékművel, a szigetvári Zrínyi-lovasszoborral az 1945 utáni monumentális szobrászat természetelvű, figuratív ágazatának fő műveit alkotta meg.

Aratók Aratók Martinász Martinász Öntelt mackó Öntelt mackó Somogyi József Somogyi József

Szobrászatának lényeges jellemzője a vázszerűség, a szerkesztettség. Az alakjait átható mély érzelmi töltetet expresszív kifejezés, a felületkezelés rusztikussága hordozza.

A megrendelésre készült, köztérre került, mintázással komponált, bronzból kivitelezett alkotások mellett az életmű fontos részét alkotják a terrakotta világi és szakrális körplasztikák, a bronz kisplasztikák, a domborművek és az érmek, valamint a változatos technikával készült rajzok együttese.
 
Az állatszobrok, a falusi és bibliai jelenetek, a szőlőprés-idézetek, a korpuszok és pieták lírai érzelmek és drámai indulatok megjelenítésének és összecsapásának színterei.

Kapcsolódó linkek