Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1943. december 8-án született Jim Morrison

The Doors rockzenekar vezető énekese és dalszövegírója, költő volt.

Morrison szerint élete egyik legfontosabb eseménye 1947-ben történt egy új-mexikói családi kirándulás alkalmával. Az eseményt a következőképpen írta le:

 
"Az első alkalom, amikor rádöbbentem mi is az a halál… amikor én, anyám, apám és nagyapám és nagymamám a hajnali sivatagon hajtottunk keresztül éppen. Egy teherautónyi indiánba beleszaladt egy másik autó, vagy valami hasonló történhetett – az indiánok szét voltak szóródva az autópályán és véreztek, elvéreztek.
Én még gyerek voltam, ezért az autóban kellett maradnom, amíg apám és nagyapám kiszálltak. Nem láttam semmit, csak fura piros festéket és embereket feküdni szanaszét, de tudtam történt valami, mert meg lehetett markolni az emberek vibrálását körülöttem, és hirtelen rájöttem, hogy ők sem tudnak többet arról ami történt, mint én.
Ez volt az első eset, hogy félelmet éreztem… és tényleg úgy gondolom, hogy egy-két halott indián lelke ott rohangált rémülten körülöttünk, majd a szívemben lenyugodtak. Olyan voltam mint egy szivacs, kész voltam ott ülni és magamba fogadni őket."

Morrison később felidézi ezt az eseményt a "Dawn's highway" című dalban: "Indians scattered on dawn's highway bleeding/ Ghost crowd the young child's fragile egg shell mind."

A többi ugyanaz

Egy reggel köszönés nékül elhagytál.
Mást ígértél, mégsem hibáztatlak.
Buta játékszerek voltunk csupán
önző kis vágyaink csapdájában.

De hibáinkból nem tanulunk,
nyerünk és veszítünk, alulmaradunk.
Mégis továbbvívjuk harcainkat
és nem vesszük észre;
Csak a fájdalom más, a többi ugyanaz.

Az 1960-as évek kezdetén Morrison a Florida State University-re járt, amit később abbahagyott és érdeklődése inkább az új irányvonalak és szenzációk felfedezése felé fordult. Bohém életet élt Kaliforniában amíg a University of California, Los Angeles (UCLA) filmes tagozatára járt, sodródva kanapék és lakások között, Venice-ben (Los Angeles, Kalifornia, USA) lógva és mohón olvasva különböző könyveket.

Miután otthagyta a UCLA-t, Morrison felolvasta néhány költeményét egy iskolatársának, Ray Manzarek-nek és azon nyomban egy rockzenekar alapítása mellett döntöttek. A csapathoz csatlakozott még Robby Krieger és John Densmore is. A The Doors név Aldous Huxley könyvéből, The Doors Of Perception-ból ered, aki William Blake-től kölcsönözött néhány sort: "When the doors of perception are cleansed/ Things will appear as they are, Infinite" („Ha az érzékelés ajtói megtisztulnának, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában: Végtelennek.” fordította: Szenczi Miklós). Felhasználta egyedi énekstílusát és kiaknázta a költeményekben rejlő misztikus utalásokat.

forrás: Jim Morrison (wikipedia.hu)

Kapcsolódó linkek