Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1937. július 11-én halt meg George Gershwin

Az amerikai dzsessz és a klasszikus zene egyesítésének megvalósítója.

Az amerikai zeneszerző  talán legismertebb és máig legnépszerűbb alkotása a Kék rapszódia és az Egy amerikai Párizsban című művei mellett a Porgy és Bess.

George Gershwin már 1922-től foglalkozott egy opera megírásának a gondolatával, de különböző okok miatt csak 1934 körül kezdett el foglalkozni a DuBose Heyward fekete környezetben játszódó kisregénye alapján készült szövegkönyvvel.

A tervezett bemutatót késleltette a feketék színpadon való megjelenésétől, a közönség kiszámíthatatlan reakciójától tartó félelem is. A tényleges premier előtt ezért egy magánelőadás keretében eljátszottak egy koncertváltozatot a Carnegie Hallban, azután próbaképpen a bostoni Colonial Theatre-ben mutatták be operát.

A bemutató hatalmas sikerrel zárult. A „nagybemutató” október 10-én volt New Yorkban, az Alvin Theaterben, hasonló sikerrel. Az opera azóta is a világ operaszínpadainak gyakran játszott darabja.

 

A Catfish Row-t, Charleston egyik szűk kikötői utcáját szegény feketék lakják, szabadidejüket kockázással ütik el. Bess, a csinos fiatal lány a rossz hírű, erőszakos Crownnal él együtt. Kockajáték közben verekedés tör ki a résztvevők között, és Crown részegen megöli a fiatal Robbinst, Serena férjét.

A gyilkos elmenekül, és magára hagyja Besst. Robbins holttestét Serena szobájában ravatalozzák fel, s a szomszédok spirituáléval búcsúztatják a halottat. A búcsúztatón Bess a nyomorék Porgyval jelenik meg, aki befogadta a lányt. A gyilkosságot kivizsgáló detektív nem ér el eredményt, ezért magával viszi az öreg Petert, a mézárust, Porgy barátját, akit a gyilkosság koronatanújának tart. A temetkezési vállalkozó kevesli a pénzt, ami a temetésre összejött, de Serena megígéri, hogy a hiányzó részt ledolgozza....

Kapcsolódó linkek