Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

2007. október 11-én halt meg Vargyas Lajos

A népzene mellett leginkább a népballada műfajával foglalkozott.

"Mit jelent a népdal a közösségnek: az emberiségnek, a nemzeteknek? Azt az egyetlen művészetet, amelyet emberek sokasága közösen teremtett meg; tehát a közösségi művészetet. Teljesen közömbös ebből a szempontból, hogy ez a közösség általában a parasztság (legalábbis az újabb kori Európában; primitív társadalmakban az egész közösség). Az a lényeg benne, hogy sok ember együttes alkotása, nem egy magányosé; mindenkié, nem egyé.

Ezért vannak szűk határai, de azokon belül nagy mélységei. S ezért van felismerhető hangja, akármelyik nép akármelyik stílusáról van szó: mindjárt felismerhető, hogy népköltészet, népzene, s azonnal megismerhető, ha egyéni költészet avatkozik bele, akár jó, akár silány. Ezért jelent külön színt, ami akkor is érték lesz, amikor már a múlté lesz az az életforma, amely létrehozta; amint érték akármelyik régi, nagy művész életműve is, akinek stílusa is már a múlté, nem folytatódik tovább.

Ez a jelentősége minden népköltészetnek, minden népzenének, népművészetnek az összemberiség számára; ezt egyre jobban érzi és méltányolja minden nép, különösen az új nemzedék, amikor egymás szőtteseit vásárolja, egymás dalait, táncait gyűjti, dalolja, táncolja. Ezenfelül van különleges jelentősége minden kisebb közösség számára. Éppen mert sokan, „mindenki” részt vesz alkotásában, ki is fejezi minden kisebb vagy nagyobb közösség, nép, nemzet ízlését, művészi vágyait. Szintén határok között, de igen világosan. Ezért lehet alapja minden nemzeti művészetnek; ezért lehet a népzene alapja minden nemzet zenekultúrájának."

 

 

Vargyas Lajos a ma Szlovákiában lévő Áj faluban született. 1941-ben doktorált  az Áj falu zenei élete című munkájával, majd a Budapesti Egyetem Néprajz Tanszékén, a Budapesti Egyetemi Könyvtárban, a Néprajzi Múzeum Népzenei Osztályán, az MTA Népzenekutató Csoportjában és az MTA Zenetudományi Intézetében dolgozott.  A magyar vers ritmusa című könyve 1952-ben jelent meg, ugyanebben az évben adták közre Kodály Zoltánnal a Zeneakadémián máig tankönyvként használt, s csak "Kodály-Vargyas"-ként emlegetett A magyar népzene című munkát, amelynek Vargyas Lajos a példatárát szerkesztette.


Népzenei kutatásait A magyarság népzenéje című könyvében foglalta össze, amelynek második kiadását 10 CD-ből álló album kíséri, ez Magyarországon a legnagyobb, eredeti népzenei anyagot tartalmazó lemezkiadvány. Vargyas Lajos a népzene mellett leginkább a népballada műfajával foglalkozott. 1976-ban két kötetben megjelent A magyar népballada és Európacímű műve. Ez az addig publikált összes európai ballada ismeretében jellemzi a magyar népballadakincset és rajzolja fel az egyes típusok elterjedését, kapcsolódását és a magyar balladakincs sajátosságát.

Kapcsolódó linkek