Vissza a nyitóoldalra

Glázerné Papp Gizella

 

Pályakép >>

Beszélgetések, cikkek >>

Díjak, kitüntetések >>

 

Glázerné Papp Gizella több mint harminc évvel ezelőtt kötelezte el magát a csecsemő- és gyermekgondozói hivatás mellett, amit azóta is gyakorol a Liszt Ferenc Kerti Bölcsődében. Sokéves szakmai tapasztalatával, a munkához való hozzáállásával és mentalitásával tekintélyt szerzett munkatársai körében, akiknek érdekeit a Közalkalmazotti Tanács elnökeként négy éven keresztül képviselte. Előbb bölcsődevezető-helyettesként dolgozott, majd bölcsődevezető lett. Képzéseken, továbbképzéseken szakmai tudását folyamatosan fejlesztette, 1995-ben szakgondozónői oklevelet szerzett az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézetben, Budapesten, majd szociális munkás diplomát kapott. Munkaszeretete, lelkiismeretessége példaértékű, igényesség és önagával szembeni maximalizmus jellemzi. Az általa készített statisztikák, szakmai programok, egyéb dokumentumok pontosak, precízek, igényesek. Nyitott minden új iránt, az alapszolgáltatásokon túli rendezvények lelkes szervezője és résztvevője, a szülőket rendszeresen bevonja a bölcsőde programjaiba. Népszerűsíti a Dunaújvárosi Bölcsődékért Alapítványt, szponzorokat keres. A mindennapi feladatok mellett, szívesen vállalta fel a városi gyermekvédelmi fejlesztési projektben való részvételt is. Ő az intézmény gyermekvédelmi felelőse, irányítja, összefogja a tagintézmények felelőseinek munkáját. Az általa vezetett bölcsőde népszerű a szülők körében, elégedettek az ellátással, ez a gondozási év végén készült kérdőíves felmérésből is kiderül. A munkatársakkal nyílt és őszinte, támogatja az új dogozókat, segíti a pályakezdőket. Lelkesedése kitartással párosul, munkáját kezdettől fogva becsületesség, lelkiismeretesség jellemzi. Fáradhatatlan és színvonalas szakmai munkájának elismeréseként Dunaújváros közgyűlése a "Szociális Munkáért - Dunaújváros " Díjat adományozta Glázerné Papp Gizellának.

Forrás: Dunaújváros Online >>

Díjak, kitüntetések:

2010 - Szociális Munkáért - Dunaújváros díj