2010. március 2.
„….egyesek arról beszéltek, hogy ennek a két állatnak az eszessége már nem normális..."
"Berlinben, a Hauptstrasse leharcolt sivatagában vagyunk, ahol
mindenki a járdákra köpköd, a hányás ráfagy az aszfaltra, az
ég természetesen bádogszürke, így alig látszódnak a falra
firkált kurd graffittik. Egy kocsmában találjuk a tar kobakú, 120
kilós Professzort, aki lektorál, ha van mit. Ennél többet nem is
tudunk meg róla. Némi iróniával szólítja meg a szerző önmagát
tükröző világát:
miről is írhatna ő maga, a szerencsétlen,
bonyolult mondat- és gondolatlabirintusával! …. a novella
zavarbaejtő pátosza ellenére is magával ragadja az olvasót, a
könyv afféle ökológiai krimi is egyben, az utolsó farkas
kilövésének történetét meséli el. Hol egy berlini kocsmában
vagyunk, hol pedig egy privát spanyol birtokon, egy ún. fincában.
… Egy lecsúszott professzor, szinte clochard levelet kap
Madridból, meghívják Extremadurába, vendégül látnák,
ha
írna valamit a tartományról. Szerencsére rálel az utolsó
farkas meséjére, és a történet nyomába ered. Extremadura kívül
van a világon, maga a Paradicsom, ahová nem lenne szabad
beereszteni a világot. Ezen a környéken kezdi meg nyomozását a
Professzor. Kideríti, milyen körülmények között pusztult el az
utolsó farkaspár: még akkor sem hagyták el területüket, amikor
már gyilkos csapdák arborétumában kellett szlalomozniuk. Ha
akarjuk, a könyv egy negatív teremtéstörténetet, mely egészen
közel játszódik a Paradicsomhoz, melynek neve: Extremadura. Legyen
így. Miért ne?"
Poós Zoltán: Az utolsó farkas kilövése
„….egyesek arról beszéltek, hogy ennek a két állatnak az
eszessége már nem normális, és ördögökről meg különféle
szellemekről kezdetek pusmogni, de a többség gyakorlatias volt, és
továbbra is gyanakodott, és kereste tovább, ki segíti a
farkasokat, mert ez a többség úgy gondolta, hogy nem lehet
véletlen, hogy a csapdák nem működnek…”