Ray Bradbury: Fahrenheit 451

" 451 fok Fahrenheit az a hőmérséklet amelyen a könyvnyomó papír tüzet fog és elég."

 

A regény cselekménye az elképzelt jövőben játszódik, ahol Guy Montag, mint tűzőr dolgozik. A tűzrendőrség feladata nem kevesebb, mint a könyvégetés, hiszen a könyvek tiltott tulajdonnak számítanak, hiszen gondolkodásra késztetik az embert, ezért a könyvet a Rendszer betiltotta. Azokat, akik mégis arra „vetemednek”, hogy olvasnak, önálló gondolatokkal, véleményekkel rendelkeznek üldözik. Montag egészen addig hű marad az elvárásokhoz, és szabályokhoz, míg az új szomszédjának és egy nem megfelelően végrehajtott égetésnek köszönhetően kezébe nem akad „A könyv” mely megrengeti egész világát, és amelynek hatására rá nem jön, hogy az igazi élet sokkal több értéket rejteget, mint amennyiben eddig része volt. Tagja lesz egy titkos, földalatti csoportnak, melynek célja a kultúra megőrzése, azonban a Rendszer elől nem menekülhet, közellenséggé válik…

„Tudjátok drágáim, a tűzőröknek évente egyszer szabad hazahozni egy régi időkből megmaradt könyvet. Azért, hogy megmutassák a családjuknak, milyen ostobaságok voltak bennük, és hogy az ilyesmi hogy felidegesíti, felzaklatja az embert. Guy azzal akar minket meglepni ma este, hogy felolvas valamint a könyvéből. Meg fogja mutatni, hogy milyen összevisszaságok vannak benne, hogy ezentúl a mi kis fejünkben meg se forduljon a gondolat, hogy ilyen szeméttel foglalkozzunk.”

(az ajánlást készítette: Hidvégi Judit)