ÚJRAOLVASÓ: Szülőföldem (napló, útirajz)

A II. világháború kitörése előtt, 1938-ban íródott könyvet a kritikusok, elemzők útleírásként, naplószerű elbeszélésként, szociográfiai és költői képzelet termékeként egyaránt jellemzik. A háború után a művet betiltották, második, hasonmás kiadása 1986-ban, Basel-ben jelent meg.

„Ezt a kivételes értékű alkotást okkal nevezhetjük Tamási legszemélyesebb emberi-művészi vallomásának. A székely falu bensőséges világáról, az otthoni mikrokozmoszról, a sok évszázados hagyományokban gyökerező kis közösség megtartó erejéről, lelkületéről ezeken a tájakon őelőtte senki sem írt le tisztábban csengő, messzebbre hangzó szavakat, mint Farkaslaka hű fia, aki innen, a gyakorta bajt látott szülőföldről indult el hajdan kalandos vándorútjaira, hogy végül is ide, a két öreg cserfa árnyékába térjen vissza végső pihenésre. Útleírás, társadalomrajz, családtörténeti vázlat, életregény, lírai töprengések csokra? Úgy hiszem: a Szülőföldem mindez – együttvéve. Tamási Áron talán ennek a könyvének a lapjain árult el legtöbbet egykori önmagáról, sok változatban megörökített alakjainak mintáiról, az életmű egészének forrásvidékéről...”

(Nagy Pál: Valóság és költészet harmóniája. Hitel, 2009. 7.sz., 101.p.)

„Miénk a fény, amit lelkünkbe fogadunk; s a föld, amelyen élünk és meghalunk.”