ÚJRAOLVASÓ: Piszkos Fred, a kapitány (1940)

„- Uram! A késemért jöttem! ..." 108 éve született és 70 éve halt meg Rejtő Jenő
Mostanában a könyvtárban pálinka helyett könyvet is néztem több alkalommal. Nagy uralkodók volt a címe, és tanultam ebből a szakmát.”

„...Piszkos Fred egy sötét oldalfolyosón megelégedetten sodorgatta a szakállát. Az a kötelessége, hogy a herceget védje, és pillanatnyilag éppen az életét mentette meg. Mert Piszkos Fred még abból is hasznot tudott húzni, hogy mindenki gyűlöli. Megszerezte a Nagy Bivalyt a herceg testőrének, önmaga ellen, de mellékesen mindenki ellen. Azután kirántotta a halálítéletből azzal, hogy vadul követelte a halált. A herceg élvezte Piszkos Fred népszerűtlenségének minden előnyét.”

A történet ott indul, hogy Fülig Jimmy benne felejti kését a Honolulu-Star hajó szállásmesterében, aki éppen alkalmazottat keres. Jimmynek egyszerre két állást is be kell töltenie: egyszerre lesz pincér és fűtő. Rövidesen kiderül, hogy egy igencsak kalandos életű hajóra keveredett, hiszen van ott minden: potyautas, kétszer meghalt hulla, sőt még egy herceg is! A Boldogság szigetek ifjú uralkodójának figyelmét hamar felkelti Jimmy, és egy különös kéréssel fordul hozzá: cseréljenek szerepet! Tudtukon kívül mindketten egy jókora összeesküvés részesei...Piszkos Fred is minduntalan felbukkan, az iránta táplált közutálatot kihasználva rendszeresen kimenti az ifjú herceget a bajból. A kérdés az, hogy vajon miért teszi ezt egy olyan ember, akit mindenki gyűlöl, és ő sem szeret senkit?

„A piszkos Fred, a kapitány egyúttal átfogó magyarázattal is szolgál a narrátor jóindulatára: azt sugallja, hogy a világ törvényes és törvénytelen féltekéje valójában átfedik egymást, és a sors merő szeszélyén múlik csupán, hogy mikor kerülünk át az egyikből a másikba – mikor „küzdjük fel magunkat” az alvilágba vagy vissza, a szolid, kispolgári lelkek közé. A Piszkos Fred, a kapitány világát éppúgy a tökéletes zűrzavar uralja, mint Rejtő csaknem valamennyi regényét – azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy itt mégis akad valaki, aki (állítólag) képes átlátni a nagy egészét, és irány adni neki. Ez pedig nem más, mint Piszkos Fred.”

(A magyar irodalom történetei : 1920-tól napjainkig. Gondolat Kiadó, Bp., 2007. 384.o.)

Kapcsolódó linkek: