ÚJRAOLVASÓ: Páskándi Géza:Vendégség (Árulás szünet nélkül)

Páskándi Géza Vendégség című darabjában folytatja a realista hangvételű romániai magyar történelmi dráma hagyományát, művében Dávid Ferencnek, a zseniális hitvallónak akart emléket állítani. A középpontba mégsem a hite mellett szilárdan kitartó öreg unitárius püspök, hanem a házába elszállásolt és Dávid Ferenc megfigyelésével megbízott, olasz származású teológus, Sachino került. A dráma valójában az árulás lélektanának látképe.

Páskándi történelmi drámája 1970-ben jelent meg, a romániai Korunk című folyóiratban, 1971-ben pedig már a Pesti Színház Békéscsabán elő is adta.

„....egy olyan történelmi-politikai szituáció belső természetét akarta megörökíteni, amelyben árulás és hűség, barátság, szolidaritás és besúgás határai összemosódnak, amelyben a szereplők igazából nem tudják, ki a besúgó és ki a besúgott, kinek van eredetileg igaza, s ki az elnyomó hatalom bábja csupán...A pergő dialógusok, a filozofikus meditációk, a gyors színváltások, s a nemes veretű drámai nyelv mind hozzájárulnak, hogy e dráma egy történelmi modellhelyzet belső természetét a maga összetettségében, izgalmasan állítsa a néző s az olvasó elé.”

(Száz híres színdarab II. Népszava, 1989. 173-178.o.)

Részlet a drámából:

„DÁVID FERENC: Ellenség? Ellensége csak önmagamnak voltam és vagyok. Nem veszed észre, hogy minden vád: a hitújítás, az eretnekség, a fejedelem iránti hűtlenség – minden csak ürügy. Mindent akarnak – csak engem nem. Minden jó lesz – csak én pusztuljak el. „