Vissza a nyitóoldalra

Pavelek Tibor

Pályakép >>

Cikkek, beszélgetések >>

Díjak, kitüntetések >>

 

 

"Pavelek Tibor 1971 óta dolgozik a Hild József Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégiumban, illetve annak elődjében. Igazi racionális a kétkeziséget becsülő, egyenes, igaz emberként tette mindezt kollégái magas tisztelete mellett.
Szigorú, következetes pedagógusként számtalan fiatalembert indított el a kőműves szakma nehéz, de nagyon szép útján. 
Sokan közülük remek eredményeket értek el az országos szakmai versenyeken, jelezve, hogy a tanár úr szívügyeként kezeli a tehetséggondozást is. 
Munkájának elismeréseként, munkaközösség-vezetőnek kérték fel a műszaki kollektíva élére, amit több éven keresztül kiemelkedően végzett.

Nagy szerepet vállalt az iskola költöztetésében, az új képzési formák, a tanműhely kialakításában 1996-tól. Osztályfőnökként is a legjobbak közé tartozott, de ügyeleti tevékenysége kapcsán a legjobb jelző illeti meg. Nyugdíjkorhatárának elérése után is nagy szüksége volt rá iskolánknak, és ő a kérésre igent mondott. Ebben az esztendőben döntött úgy, hogy átadja helyét a fiataloknak, nem kis űrt hagyva maga mögött."

 Forrás: Dunaújváros Online >>

Díjak, kitüntetések:

2013 - Pedagógus Életpályáért Emlékérem