Vissza a nyitóoldalra

Szabó Imre

Pályakép >>

Cikkek, beszélgetések >>

Díjak, kitüntetések >>

 

"A középiskolát Dunaföldváron a Magyar László Gimnáziumban végezte 1980-ban. Még abban az évben felvételt nyert a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolára és 1986-ban építészmérnöki diplomát szerzett. Építész tervezőként kezdett dolgozni a székesfehérvári Fejér Megyei Tervező Irodán, 1989-től pedig a Dunaújvárosi Tervező Irodán. Az iroda megszűnését követően a Terv- Kör Tervező és Szakértő Betéti Társaságnál dolgozott.

2001-től Dunaújváros MJV főépítésze, egyúttal az Építésügyi és Környezetvédelmi Iroda vezetője, majd a Főépítészi, Építésügyi és Környezetvédelmi Osztály vezetője. 2003-tól tevékenyen részt vett a rendezési terv készítését megalapozó tanulmányok, építészeti és egyéb műszaki tervek elkészítésében, valamint a városkép és építészeti értékek védelmében. Jelentős a szerepe a jelenleg futó és küszöbön álló projektek előkészítésében, lebonyolításában és a kivitelezés ellenőrzésében. Ilyen például a már megvalósult IVS, vagy a Római városrész fejlesztésének projektje, és ide tartozik a még zajló Integrált Területfejlesztési Stratégia és Településfejlesztési Koncepció, vagy a Mondbach kúria/malom épületegyüttes és környezetének hasznosítása, fejlesztése, vagy éppen a labdarúgó sportlétesítmények fejlesztésének programja. Munkássága alatt készült el Dunaújváros első digitális szabályozási terve. Városunk 2013. óta a Magyar Limes Szövetség Kulturális Egyesület tagja, melyben aktív szerepet vállal.

Munkavégzésére a szakmai hozzáértés, jó problémamegoldó képesség jellemző. Nagy tapasztalattal rendelkező vezető. Szakmai munkájának elismeréséül 2013-ban a Fejér Megyei Príma Díj Különdíját vehette át a magyar építészet és építész művészet kategóriájában.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a példaértékű tevékenységének és hivatástudatának elismeréseként a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat Szabó Imre részére adományozta."

Forrás: Dunaújváros MJV honlapja >> és Dunaújvárosi Hírlap Online >>

Díjak, kitüntetések:

2015 - Dunaújváros Közszolgálatáért Díj