Vissza a nyitóoldalra

Szatmári László

Pályakép >>

Cikkek, beszélgetések >>

Díjak, kitüntetések >>

 

 

"Szatmári László a Dunaferr Szakközép- és Szakiskola oktatója, központi fűtés szerelő, vízvezeték szerelő, ív és lánghegesztő, gázhegesztő gyakorlati oktató, gáz és olajtüzelő- berendezés szerelő, – vagyis, végzettsége és szaktudása szerint a Dunaferr Szakközép- és Szakiskola tanműhelyének egyik legsokoldalúbb oktatója.  
1970 óta megszakítás nélkül dolgozik iskolában, immár 43 éve. A munkatársak közül többen még meg sem születtek akkor, amikor Szatmári László már a jövő szakmunkásait terelgette a helyes irányba. A kötődése megkérdőjelezhetetlen. Még a saját szakmunkás bizonyítványát is itt szerezte, amit még Bene Károly igazgató hitelesített aláírásával. Vagyis, diákból oktató lett, aztán az évtizedek során az egyik szakoktatóból "A szakoktató" lett.
Pályafutása során mindig igyekezett megtanulni a legújabb technikákat, rendszeresen járt továbbképzésekre. Ez a tanulás soha nem volt öncélú, amit elsajátított azt rögtön tanította is. Tanítványai nagyon sok szép eredményeket értek el az évtizedek során különböző versenyeken is, példának okáért, egyik diákja tavaly a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos bajnoka lett.
 Szatmári László egy régi vágású, klasszikus értelemben vett oktató, óráin rendet és fegyelmet tart, mégpedig szakmai és pedagógiai alázattal fűszerezve. Bárki és bármikor fordulhat hozzá kéréssel, egyéni problémákkal, maximális jóindulattal segíti diákjait és kollégáit egyaránt."

Forrás: Dunaújváros Online >>

Díjak, kitüntetések:

2013 - Pedagógus Életpályáért Emlékérem

2013 - Pedagógus Szolgálati Emlékérem