Vissza a nyitóoldalra

Vígh Gyula közbiztonsági szakember

"Vígh Gyula kuratóriumi elnök a Magyar Honvédség jogelődjénél, a Magyar Néphadsereg hivatásos állományú tagjaként, mint hivatásos katonatiszt kezdte szolgálatát 1952-ben a légierőnél, de egy repülőbaleset miatt leszerelését kérte. Sztálinvárosba 1957-ben költözött, majd felsőfokú szakképzettsége megszerzését követően, gazdasági közép- és felső vezetőként dolgozott a Dunaújvárosi Állami Fonodában. A városi Tanácshoz 1981-ben került, ahol 1985-ig mint városgazda, majd közterületi osztályvezetőként tevékenykedett nyugdíjazásáig, 1990-ig.
Tevékeny szerepet játszott a helyi és országos közterület-felügyeletek megalakításában és működésének kialakításában. Munkáját minden beosztásban, magas színvonalon végezte el, jogszabály ismerete és a munkában töltött évtizedek alatt megszerzett szakmai tapasztalata alapján Dunaújváros meghatározó értékű személyévé vált. Több kiváló képességű szakembert képzett ki, akik számára Vígh Gyula életútja, munkássága, példaértékkel bír.
Több szakmai elismerésben is részesült, többek között, Kiváló Dolgozó, a Könnyűipar Kiváló Dolgozója, Ifjúságért Érdemérem, a Polgári Érdemkereszt Ezüst Fokozata elismeréseket vehette át.
Nyugdíjazását követően is aktív közéleti személyiség maradt, két cikluson keresztül is tagja volt Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Közbiztonsági Bizottságának, ahol mint külső szakértő, a közbiztonság szakmai érdekeinek érvényre juttatása volt a célja. E tevékenységét is elismerték, amikor 2002-ben a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány elnökévé választották. Kiváló szervezőkészségét bizonyítja, hogy mind a rendészeti szervek helyi és területi szervei, valamint az önkormányzat és a civil szervezetek között egy olyan együttműködés jött létre, amely példamutató országos szinten is.
Kiemelkedő szakmai és társadalmi tevékenységének elismeréseként Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a Dunaújváros Közbiztonságáért Díjat, Vígh Gyula kuratóriumi elnök úr részére adományozza. " 2014 májusában hunyt el Dunaújvárosban.

Forrás: Dunaújváros Online >>

 

Díjak, kitüntetések:

2008 - Magyar Köztársaság Érdemkereszt Ezüst fokozat

2009 - Független Rendőrszakszervezet tiszteletbeli tagja cím

2011 - Dunaújváros Közbiztonságáért Díj

Kapcsolódó linkek: